:

A pekingi olimpia utolsó magyarja: Brutális körülmények voltak

A pekingi olimpia utolsó magyarja: Brutális körülmények voltak
  • 24.hu
  • 19 Feb, 2022
  • Címkék: #

Az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte a férfi sífutók eredetileg 50, a mostoha időjárás miatt 28,4 kilométerre rövidített szabadstílusú versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel a harmadik aranyérmét szerezte a játékokon. A második a szintén orosz Ivan Jakimuskin, a harmadik pedig a koronavírus-fertőzésből felgyógyult norvég Simen Hegstad Krüger lett.

Az első hat között négy orosz és két norvég végzett.

A mezőny magyar indulója Kónya Ádám (a nyitóképen 57-es rajtszámmal) csaknem 14 perces hátránnyal 55. lett. Ő volt a pekingi olimpia utolsó magyar indulója.

Brutális körülmények voltak,

közvetlenül a tervezett rajt előtt tudtuk meg, hogy egy órával elhalasztják a startot, és a táv is módosult. Ezzel együtt úgy éreztem, hogy elég jól mentem, a bekészített cserelécet sem kellett használnom, jól haladtam így is, és az első lécem is bírta a közel 30 kilométert. A nagy szélben furcsa volt a hó, mert nem ette annyira vaxot, mint máskor a száraz hó? ? mondta az MTI-nek Kónya, aki a vasárnapi záróünnepségen viheti majd a magyar zászlót.

Kapcsolódó Vajon miért verik tönkre a holland gyorskorcsolyázók a világot? Hollandia ugyan mindig is jó volt gyorskorcsolyában, de amit a naganóni olimpia óta művel, arra elfogytak a jelzők.

Edző-testvére, Kónya Bálint jelezte: úgy tudja, hogy mínusz 18 fok alatt nem szoktak világkupa-versenyt rendezni, most éppen nem volt annyi, de a szél így is eléggé zavarta a versenyzőket.

?Ádám jól ment, még ha nem is volt hibátlan a futása, de végig tudott menni, lekörözés nélkül. A módosított táv ellenére nagyon nehéz verseny volt, kellemetlen átfúvásokkal vagy szembeszéllel, ez így is a legkeményebb verseny volt? ? fogalmazott.

Ahogy Kónya is említette, nem sokkal a tervezett rajt előtt dőlt el, hogy egy órával később kezdődik a klasszikus szám, és 50 helyett csak 28,4 kilométert teljesítenek a sífutók.

A módosításról ?a versenyzők egészségének óvása? érdekében határoztak a szervezők, mert a csangcsiakoui sífutó központban mínusz 16 fok volt és nagyon erős szél fújt, ami még tovább rontotta a hőérzetet. A táv csökkentésével az volt a cél, hogy az indulók kevesebb ideig legyenek kitéve a szélsőséges körülményeknek. A módosított távon négy 7100 méteres kört kellett teljesíteni, és összesen 1200 méter szintkülönbséget leküzdeni.

Bár ezzel a döntéssel nem mindenki értett egyet:

Nem érzem, hogy ez melegebb, vagy kevésbé szeles körülményeket teremtene. Kibaszott vicc

? írta a közösségi oldalára a brit Andrew Musgrave, aki a 12. helyen ért be a célba.

FIS have just shortened the Olympic 50km to a 28km because it’s a bit cold and windy. I don’t see that that will make it any warmer or less windy. What a f@*king joke!

? Andrew Musgrave (@musgraveandrew) February 19, 2022

Ami magát a versenyt illeti eleinte a norvégok és az oroszok diktálták az iramot, az esélyesek közül Alekszandr Bolsunov, Artyom Malcev, Ivan Jakimuskin és Sjur Röthe szökött meg, velük tartott az amerikai Scott Patterson és a francia Clément Parisse is. Nagyot küzdött a kétszeres olimpiai bajnok, 50 kilométeren vb-bronzérmes Krüger, aki koronavírus-fertőzéséből felgyógyulva később csatlakozott a csapattársaihoz. Féltáv előtt ugyan leszakadt a bő élbolytól, de hátrányát sikerült ledolgoznia, lécet is cserélt, így visszazárkózott a közvetlen élmezőnyhöz. Kónya a 61 indulóból ekkor stabilan az 57. helyen haladt.

Még egy órája sem zajlott a csata, amikor a norvég Johannes Hösflot Klaebo ? aki már négy érmet, két aranyat, illetve egy-egy ezüstöt és bronzot nyert a pekingi játékokon ? úgy döntött, feladja a küzdelmet. Ekkor több mint egyperces hátránya volt az élmezőnyhöz képest. Klaebo 20 kilométernél történt kiszállásával Kónya is javított egy helyet, de már kilenc percre volt a legjobbaktól. Patterson és Parisse a 25. kilométer környékén szakadt le, így maradtak öten: Bolsunov, Krüger, Jakimuskin, Malcev és Röthe, ám utóbbi kettő hátránya aztán fokozatosan nőtt.

Az utolsó kilométeren Bolsunov hatalmas iramot diktált, Jakimuskin és Krüger ezt már nem tudta tartani, így ebben a sorrendben értek be a célba. Az orosz sífutó korábban a 15+15 kilométeres tömegrajtos versenyben és a 4×10 kilométeres férfi váltóval is nyert a pekingi olimpián.

A címvédő Iivo Niskanen ? aki a csangcsiakoui sífutó központban a 15 kilométeres klasszikus stílusú versenyben győzött, csapatsprintben második, a 15+15 km tömegrajtos számban pedig harmadik volt ? négy éve klasszikus stílusban győzött ebben a számban, de most nem vállalta a versenyt.

The post A pekingi olimpia utolsó magyarja: Brutális körülmények voltak first appeared on 24.hu.