Magyarországon, de még Közép-Európában sem volt korábban olyan kiállítás, amilyet most a Kiscelli Múzeumban láthatunk: a Show és business Pest-Budán: kötéljárók, önmozgányok és más világszámok című tárlat a reformkor mutatványosait, első cirkuszait mutatja be. Mondhatnánk, a kor szórakoztatóiparát, de mégsem mondhatjuk, mert ahogy a kiállítás egyik kurátora, Molnár Dániel hangsúlyozta, iparról ekkor még nem beszélhetünk, inkább csak az 1880-as évektől.

Viszont show már van, és business is.  

A kiállítás és a kutatás alapja a múzeum saját gyűjteménye, ami reformkori hirdetményekből áll, ezeket mutatta be a két kurátor, a téma történetének kutatói, a már említett Molnár Dániel színháztörténész és dr. Teller Katalin, az ELTE BTK esztétika tanszékének docense.   

Marjai János / 24.hu Teller Katalin

Kétszáz évvel ezelőtt járunk, ekkor még magyar szó sem volt a cirkuszra ? eleinte lovarkörnek nevezték. Magyar cirkuszról nagy valószínűséggel 1824-től beszélhetünk, de mint később kiderül, a társulati tagok nemzetisége a cirkuszok esetében az egyik leglényegtelenebb kérdés, hiszen tökéletesen kozmopolita műfajról van szó. Ennél nagyságrendekkel fontosabb tény, hogy a cirkuszi világ a nők szerepe, a női emancipációs mozgalmak tekintetében is előremutató ? elég ha csak egy olyan példát hozunk fel, hogy az 1830-as években női cirkuszigazgatók turnéznak társulataikkal Európában. 

A kezdetekről annyit tudunk, hogy Pest-Budán egyre gyakrabban jelennek meg mutatványosok, akik részben ideiglenes bódékban produkálják magukat, de ugyanígy fogadóban és színházakban is fellépnek, még lovakkal is ? kétszáz évvel Pintér Tibor előtt! A múzeum gyűjteményéből származó plakátok, nyomatok, illusztrációk mutatják meg, hogy mai szemmel mennyire furák, néha kifejezetten bizarrak voltak azok a mutatványok, showelemek és látványosságok, amikkel annak idején szórakoztatták a nagyérdeműt. Nézzünk néhány példát. 

Közepesen sikeres technikai újítások

A kor szórakoztatására jellemző volt, hogy egyesek pénzért mutatták be ?forradalmi újításaikat?. A kiállítás kurátorai kiemelték például a vízgázló szerkezetet: egy olyan eszközt, amivel adott esetben száraz lábbal át lehetne kelni a Dunán vagy a Lajtán.  

?Legalábbis elméletileg? ? jegyezte meg Molnár Dániel.  

?A műfaj magyar képviselője, sajnos, elsüllyedt? ? tette hozzá Teller Katalin. 

?Félsiker? ? fűzte hozzá egy újságíró kolléga. 

Marjai János / 24.hu

Hasonlóan eredményes volt a léghajóval kísérletezők egy része, ebben a korszakban ugyanis az említett repülő eszközöknek volt egy apró hiányosságuk: még nem voltak irányíthatók. így aztán nem olyan nagy meglepetés, hogy a léghajós utazások egy része balesettel végződött. A látványosság bemutatásának további problémája volt, hogy nem volt annyira kifizetődő, hiszen egy léghajós utazást nem lehetett zárt térben mutogatni, ahová csak belépőjeggyel mehettek volna be az emberek ? szabadtéren pedig, ugyebár, csak az nem látta, aki nem nézett oda.

Itt most tegyünk egy kis kitérőt, és ejtsünk szót a korabeli mutatványosok által alkalmazott PR-ról és marketingről. Molnár a különféle műsorszámok hirdetéseit emlegetve kiemelte például a celebfaktor fontosságát: a műsorokat hirdető plakátokon gyakran feltüntették, hogy mely hírességek látták már az előadást.

Ha a bajor király is látta, akkor neked is kell

? nagyjából így foglalható össze a reklámok egyik visszatérő eleme.  

A korabeli marketing másik érdekessége, hogy a hirdetések már akkor sem feltétlenül csak a valóságnak megfelelő információkat tartalmaztak: a kiállításon egymás mellett láthatjuk egy akrobata előadásait ajánló plakátokat, az egyiken ?a nyolcadik és utolsó produkcióját? hirdették, a másikon a négy nappal későbbi, tizenkettedik produkciót. 

Állatbemutatót bemutató kép, kellemes optikai csalódás

Térjünk vissza arra, milyen fura mutatványokat és látványosságokat kínáltak a szolgáltatók a reformkor polgárainak. 1834-ben Pest-Budán például egy állatseregletet mutattak be, de ezt ne úgy képzeljük el, hogy voltak élő állatok is ? csak egy hatalmas, kilencszer három méteres kép, amin egy állatbemutatót örökítettek meg. ?És ezért már fizettek emberek, ez annyira nagy szám volt akkoriban? ? mondja a kurátor a képről, amin ?középütt az állatok mestere, a természet megregulázója, mindenhatója pózol a farkassal és a többiekkel?. 

A városi szórakoz(tat)ás meghatározó szegmense ? már a 18. század végétől ? az optikai illúzió. Például:  

a kozmoráma, ami egy végtelenül részletgazdag festmény, és egy ?kukucskálón? át megtekintve a megvilágításnak és a sajátos perspektívának köszönhetően háromdimenziós érzetet keltett; vagy a ködfátyol képek, amikor füstre vagy mozgatott lepedőre vetítéssel, fény mozgatásával életre keltik a képet;

Marjai János / 24.hu

És még számos egyéb technika is létezett, a Pest-Budát is megjárt előadók és művészek technikáit megnézhetjük a kiállításon is ? lehet kukucskálni is. 

Mai fejjel nehéz elképzelni, hogy ilyesmik is a szórakoztatás részei voltak, de ahogy Molnár Dániel elmondta: ?Ilyen azelőtt nem volt, ilyesmit nem láttak, és nem is tudták elképzelni, hogyan lehetséges, hogy egy kép megmozdul vagy átmegy egy másikba?.  

A műfaj egyik szupersztárja Ludwig Döbler volt, aki ? amellett, hogy ködfátyol képeket és még sok minden mást is készített ? bűvészként is tevékenykedett: pisztoly segítségével gyújtott meg gyertyákat, cilinderből selyemvirágokat és cukrokat varázsolt elő. Döbler a húszas évektől egészen a nyugdíjba vonulásáig akkora sztár volt, hogy cukrászsüteményeket neveztek el róla, ráadásul a neve még egy időre a magyar nyelvbe is beépült:   

ha egy politikus pénzt síbolt el (akkoriban még sajnos előfordult ilyesmi), akkor ő ? la Döbler tüntette el az összeget. 

A kiállításon láthatók az első magyar nyelvű ? természetesen trükköket bemutató ? bűvészkönyvek (A kis tátos 1802-ből és az 1816-os A mágyiás ezermester), és megismerhetjük a kor másik bűvészikonját, az olasz származású Bartolomeo Boscót is, aki ? ahogy Molnár fogalmaz ? ?előadó-művészetté emelte a szemfényvesztést?. Az illuzionista 1829-ben és 1843-ban is járt Pesten, utóbbi alkalommal már abszolút szupersztár volt Európában. Molnár Dániel elmesélte, hogy Bosco fellépése a Nemzeti Színházban ?kicsit necces? volt, lévén a sztár sajnálatos módon csak olaszul, franciául és németül beszélt, nem tudott magyarul, miközben a nem sokkal korábban megalapított Nemzeti Színházban kizárólag magyar nyelvű előadásokat tartottak. így Bosco show-jától sok ?ortodox hazafi görcsbe rándult?.  

Fekete László ősei

A modern artistaság egyik legelső műfaja az erőművészet, amelynek természetesen kiváló hazai képviselői is megjelentek. A 19. század közepének talán legismertebb magyar erős emberét Toldy Jánosnak hívták. A magyar Sámson néven is ismerték, méghozzá sajátos hajszerkezete, mikrofonfrizurája (nem PC-megfogalmazásban: brutális bozontja) miatt. Az elbeszélések szerint, amikor először Pesten föllépett, ?irgalmatlanul földhöz vágta őt egy molnárlegény?, de pár év múlva már vitathatatlanul ő volt a legerősebb magyar. Molnár (mármint nem a legény, hanem a kurátor) kiemeli, hogy a korabeli entellektüelek sokszor sérelmezték, hogy a Toldi/Toldy név hallatán sokan az említett erős emberre asszociáltak, és nem Arany János hősére.  

Kiscelli Múzeum és Marjai János / 24.hu Erőemberek korabeli plakátokon, balra Toldy János.

Toldy karrierje és élete szomorúan ért véget. Volt egy kocsmája, ami csődbe ment, ezért egzisztenciális okokból még időskorában is kénytelen volt dolgozni: ismét haknizni kényszerült: az állán létrát egyensúlyozott, ágyúgolyókkal súlyzózott, egy karján három embert tartott meg ? legalábbis a korabeli szórólapok ?tanúsága? szerint. És bele is halt: Ercsiben, egy showműsora közben súlyosan megsérült, és ennek következtében később életét vesztette, a helyi szegényház alapjából fizették a temetését.  

Sziámi-koncert

A korszak legbizarrabb szórakoztató tevékenysége az ?egzotikus? emberek mutogatása volt ? és ebbe a kategóriába nemcsak a távoli földrészek országainak lakói (azaz a nem európai rasszokhoz tartozók), de a genetikai rendellenességgel születettek is beletartoztak. Több olyan ?vállalkozót? megismerhetünk a kiállításon, akik ilyen emberekkel turnéztak Európában, nem egyszer extrém (és tökéletesen kamu) sztorikat kanyarítva az állatokhoz hasonlóan mutogatott szereplőkhez ? például kihalt azték törzs utolsó tagjaiként bemutatva őket.  

Az egzotikus műsorok szervezői gyakran szó szerint megvásárolták a valamilyen különlegességgel (vagy fogyatékossággal) rendelkező gyerekeket szüleiktől, és már kiskoruktól pénzért mutogatták őket.  

Hogy mennyire bizarr esetekre kell gondolni, arra talán a legszemléletesebb példa Millie és Christine, a ?kétfejű csalogány?, azaz egy sziámi ikerpár, akik énekeltek ? egyikük alt volt, a másikuk szoprán.

Szuperbábok 

Újabb adalék a kor szórakoztatásának elképesztő sokoldalúságához: percekkel a rendellenességekkel született emberekkel haknizók rémtörténetei  után már egy bábkészítő mester fantasztikus szerkezeteiről hallhatunk sztorikat Teller Katalin előadásában. Christian Josef Tschuggmall tiroli asztalosmester a következő hősünk, aki annak szentelte élete egy részét, hogy rendkívül bonyolult bábos szerkezetekkel a lehető leghűbben leképezte az emberi mozgást. Tschuggmallból is sztár lett, ugyanis a kor technikai eszközeihez képest rendkívül komoly szerkezeteket tudott alkotni. Olyan tudást alkalmazott az 1820-as években, amely példa nélküli volt, ráadásul azóta nagyjából el is veszett. Szerkezeteinek köszönhetően udvari látványossággá is vált, bejárta egész Európát és Oroszországot. Széchenyi István és a felesége is látták a bábokat, Vörösmarty pedig még el is nevezte őket, méghozzá  

csodabáb-gépelyeknek. 

A kiállítás egyik legmenőbb interaktív látványosságaként bárki kipróbálhatja egy Tschuggmall-szerű báb mozgatását: a négy kézifékhez hasonlító karral pörgethető artista bábot ? ?aki? a Kiscelli Nefelejcs nevet kapta ? a magyar Tintaló Társulás készítette el, kifejezetten a tárlat gazdagítására.  

Marjai János / 24.hu Multikulti

A bejárás után volt alkalmunk egy kis privát beszélgetésre is a kurátorokkal, akik felhívták a figyelmünket arra, hogy a fentebb említett sok kis színes sztori és egyéniség mellett van néhány egészen fontos aspektusa is a témának. 

Az egyik például a bevezetőben is említett kapcsolódás a nők helyzetéhez: a cirkusz ? illetve még korábban a vásári mutatványosok közege ? volt az első olyan, tömegeket megmozgató kulturális szegmens, ahol egyenrangúként tudtak fellépni a nők (artisták, kötéltáncosok, műlovarnők). Az utóbbi két kategória képviselőiből lettek az első cirkuszigazgatók is, és ha már a direktoroknál tartunk, emlékezzünk meg Laura de Bachról, aki hat gyereket nevelt amellett, hogy saját truppjával turnézott ? a reformkor közepén, amikor a társadalmi elvárás az volt a nővel szemben, hogy legyen szép, maradjon a szalonban, legyen jó feleség és anya.  

A másik, szintén már pedzegetett fontos elem, hogy a cirkusz a kezdetektől fogva nemzetközi, határok nélküli volt. A mutatványosok már csak azért is a társadalom perifériáján helyezkedtek el, mert a 19. század elejéről beszélünk, nem sokkal a nemzet modern fogalmának születése után vagyunk, a nacionalizmus ébredésekor, a társulatok (tagjai) pedig kozmopolitizmusuk miatt ebből a folyamatból teljesen kimaradtak. Nemzeti társulatokról nem igazán beszélhetünk: a truppok szinte kivétel nélkül nemzetköziek, és állandóan úton vannak. Műsorukat azonban rendszerint az adott fellépés helyéhez adaptálják, aktualizálják.  

Marjai János / 24.hu Molnár Dániel

Molnár Dániel szerint a cirkusz annyira határtalan, annyira nemzetközi műfaj, hogy amikor mégis identifikálja magát valaki, az kicsit olyan, mint hegyi embernek lenni Svájcban.

Ők ott elvannak, csinálják a sajtot, esetleg adószempontból olaszok, de amúgy franciák. Viszont németül is beszélnek. Esetleg rétorománul. Mint nálunk, a monarchia idejében: többféle identitással is rendelkezhetnek. 

A mutatványosok korabeli társadalmi státuszát szemléltetve Teller Katalin a középkori vándormutatványosok példáját hozza fel, akik hasonlóképp perifériára szorult emberek voltak ? jogi státuszuk sem volt. Nem voltak városlakók, nem jelentkeztek be városokba, így aztán teljesen jog nélküli személyek voltak.

Kirabolhattad vagy lelőhetted őket minden következmény nélkül.  

A kiállított tárgyakhoz rengeteg sztori kapcsolódik, de azért megkértük Molnár Dánielt, hogy emeljen ki egyet, ami szerinte a legszórakoztatóbb. A kurátor egy egzotikus albínó embert bemutató műsor plakátjáról mesél.

Van olyan poszterünk, amelyre a korabeli néző tollal ráírta az élményét. A plakáton eredetileg szerepelt, hogy az albínónak kígyószerű haja van, erre a néző ? teljesen jól kiolvashatóan magyarul ? ráírta, hogy ő Idor nevű fiával látta az előadást, és nem is úgy néz ki az ember, ahogy hirdették: a hajában nem volt kígyó, és simára volt fésülve.  

Már csak azért is érdemes ellátogatni a Kiscelli Múzeumba, hogy megnézzük, miként alkotott a kommentelők őse.

Borovitz Tamás további cikkei Nem követemSzerzőim ?Szóltam, hogy vegye fel a maszkot, mire közölte: most szabadult a Gyorskocsi utcából?Ledőlt Eb-trófea, lövöldözés, madártámadás: durva éve volt a tévéseknekHadházi László: Játszod a punkot meg a forradalmárt, aztán kirúgnak, mint a szart

The post Kétfejű énekes és mikrofonsérós erőember szórakoztatta a magyarokat first appeared on 24.hu.