:
Breaking News

Rajtakapta a férjét egy másik nővel, bosszúból bántalmazással vádolta

  • 24.hu
  • 21 Feb, 2022
  • Címkék: #

Hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség azzal 37 éves nő ellen aki szendrői otthonában rajta kapta a férjét egy másik nővel, ezért hamis bejelentést tett ellene a rendőrségen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nő tavaly január végén a kora délelőtti órákban érkezett haza a szendrői családi házába, ahol félreérthetetlen helyzetben rajta kapta a férjét egy másik nővel. A látottak miatt nagyon ideges lett, veszekedett a férjével, majd elhagyta a házat, és egy közeli rokonához ment.

Annyira feldúlt állapotban volt, hogy elhatározta, megbosszulja a férjét, ezért a központi segélyhívón keresztül felhívta a rendőrségi ügyeletet. A feleség közölte, hogy előző napon a férje a közös házukban bántalmazta, s összetörte a berendezési tárgyakat, ő azonban megszökött és a rokonánál bujkál. Arra is hivatkozott, hogy nagyon fél attól, hogy a férje meg fogja találni, ezért rendőri segítséget kér.

A bejelentésre járőrök érkeztek a vádlott tartózkodási helyére, meghallgatása során azonban már nem állította, hogy a férje bántalmazta volna, így a bejelentés alapján nem indult büntetőeljárás.

Az ügyészség próbára bocsátás intézkedést indítványozott a nővel szemben.

The post Rajtakapta a férjét egy másik nővel, bosszúból bántalmazással vádolta first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés