:
Breaking News

Kétszer is rátámadt egy férfire két fiatal, hogy megszerezze a borát, pénzét és cigijét

Kétszer is rátámadt egy férfire két fiatal, hogy megszerezze a borát, pénzét és cigijét
  • 24.hu
  • 21 Feb, 2022
  • Címkék: #

Őrizetbe vették az örkényi rendőrök azt a 18 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kirabolt a társával egy tatárszentgyörgyi férfit másfél héttel ezelőtt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 52 éves férfi hazafelé sétálgatott, amikor leszólította a két fiatal. Pénzt akartak, de nem kaptak, majd cigaretta után kezdtek követelőzni. A férfi elővette kabátzsebéből a bagót, amikor egyik támadója hirtelen mozdulattal kikapta a kezéből, míg társa az áldozatnál lévő szatyorból kivett egy üveg bort és futásnak eredtek.

A két fiatal azonban nem elégedett meg a szerzett zsákmánnyal, pár órával később már a házánál keresték fel az áldozatukat. Amikor a férfi ajtót nyitott, berontottak és ráförmedtek, ?adj egy ezrest!?, egyikük lefejelte a férfit, majd félrelökték és értékek után kutattak a házban. Kilencezer forintot, egy doboz cigarettát és egy ácskalapáccsot vettek magukhoz, s azzal menekültek el a helyszínről. Az áldozat a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.

Az örkényi rendőrök azonosították az erőszakos cselekménnyel összefüggésbe hozható két fiatalt. Egyiküket, 18 éves G. Alexet a tatárszentgyörgyi otthonában fogták el. A fiatal részletesen bevallott mindent, és azt mondta, hogy már bánja. Elmondása szerint italt vettek a rabolt pénzből, amit még aznap este le is gurítottak a torkukon.

A lopással és rablással gyanúsított férfit letartóztatták, míg az társát elfogatóparancs alapján jelenleg is keresik.

The post Kétszer is rátámadt egy férfire két fiatal, hogy megszerezze a borát, pénzét és cigijét first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés