:

Ötvenöt év után újra egyben van Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja

Ötvenöt év után újra egyben van Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja
  • 24.hu
  • 21 Feb, 2022
  • Címkék: #

Ötvenöt év után került ismét egy helyre Jimi Hendrix egyik dedikált dalszöveglapjának két darabja. Az amerikai gitárvirtuóz egy angliai koncertje után írta alá rajongóinak a füzetéből kitépett papírt. A később legendássá vált zenész karrierje elején, 1967. február 20-án együttesével, a Jimi Hendrix Experience-szel az angliai Bath-ban játszott beugróként a koncertjét lemondó Chuck Berry helyett. Hendrixtől a fellépés előtt két helyi tinilány autogramot kért, de mivel nem volt náluk üres papír, a gitáros saját füzetéből tépett ki egy lapot, kettészakította azt, és mindkettőre aláírta a nevét. Sőt, a zenekar két másik tagja, Mitch Mitchell dobos és Noel Redding basszusgitáros is kézjegyével látta el a cetliket ? írja a Guardian cikkére hivatkozva az MTI.

A lányok csak hazaérve, a koncert után fedezték fel, hogy a papíron Hendrix 51st Wedding Anniversary című dalának kézzel írott szövege található; a szám három héttel később a brit kislemezlistán a Top 10-be jutó Purple Haze című korong B oldalán jelent meg. A két fiatal rajongó élete nem sokra rá különböző irányba indult, több mint öt évtizeden át csak elvétve tudtak egymásról. Egyikük tavaly a múltból megőrzött lappal felkereste a lancashire-i Tracks Limited boltot, ahol híres rock’n’roll sztárok emléktárgyaival kereskednek, és eladásra ajánlotta. A boltban azt tanácsolták a hölgynek, kutassa fel régi barátnőjét a papír másik feléért. A misszió sikerrel járt, mindkét darab épségben megmaradt, és a névtelenségbe burkolózó eladók megváltak a kézirattól, amely így együtt immár ötszámjegyű összeget ér. ?Hendrixnek nagyon kevés kézirata maradt fenn, még kevesebb olyan, amelyet ő és az Experience másik két tagja is aláírt? ? mondta Paul Wane, a Tracks tulajdonosa.

A gitáros 1966-ban alapította a Jimi Hendrix Experience-t, amely eleinte Angliában lett népszerű, olyan sikerszámokkal, mint az All Along the Watchtower, a Voodoo Chile vagy a Purple Haze. A trió Redding 1969-es kilépése után oszlott fel. A múlt hónapban per indult Manhattenben, miután kiderült, Hendrix egykori zenésztársainak örökösei fontmilliókat követelnek a Hendrix hagyatékát kezelő alapítványtól és a Sony Musictól ki nem fizetett jogdíjak évtizedes elmaradása címen. Hendrix 1970-ben, 27 évesen halt meg, Redding 2003-ban, Mitchell öt évvel később hunyt el. Az egykori ritmusszekció örököseit képviselő ügyvédek szerint Redding és Mitchell egyaránt relatív szegénységben halt meg, holott szerintük jogosultak lettek volna a munkájuk, fellépéseik és alapító tagságuk okán nekik járó pénzekre. A Hendrix-hagyaték gondozói annak kinyilvánítását kérik a bíróságtól, hogy nem tartoznak semmivel a dobos és a basszusgitáros örököseinek.

The post Ötvenöt év után újra egyben van Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés