:

Lézerfegyvert kapnak az amerikai hadsereg harci járművei

Lézerfegyvert kapnak az amerikai hadsereg harci járművei
  • 24.hu
  • 22 Feb, 2022
  • Címkék: #

A DE M-SHORAD (Directed Energy Maneuver Short-range Air Defense) nevű lézerrendszer már többször bizonyította hatékonyságát: tavaly rakétákat és pilóta nélküli légi járműveket robbantott szét a földről, most pedig a Stryker nevű harci járművekre fogják rászerelni az 50 kilowattos fegyverrendszert – írja a HVG. A páncélozott eszköz a rajta lévő modulból egy erős lézernyalábot képes távoli objektumokra, például kisebb repülőkre, rakétákra irányítani, és a földről megsemmisíteni azokat. A különleges fegyverből első körben négy példány készül.

A lézert már tavaly sikeresen tesztelték, idén februárban pedig folytatódik a fegyverrendszer vizsgálata. L. Neil Thurgood altábornagy, az RCCTO (Rapid Capabilities and Critical Technologies Office) vezetője szerint amennyiben ezúttal sem merülnek fel problémák, úgy elméletben semmi akadálya nem lehet, hogy a projektet még idén véglegesítsék.

A nagy teljesítmányű lézer katonai berekben ?Guardian? néven ismert, és az eddig ismert információk alapján akkumulátorral működik, amit a Stryker dízelmotorja tölt fel. A lézermodult eredetileg két vállalat, a Northrop Grummann és a Raytheon Technologies fejlesztette, az előbbi viszont nem tudta megoldani a hő- és energiakezelési problémákat, így végül a Raytheon prototípusa lett a befutó. A cég ezzel párhuzamosan 123 millió dolláros (mintegy 38 milliárd forintos) szerződést kapott a fegyverrendszer kapcsolatos teljes munkára.

Birkás Péter további cikkei Közel ötszörösére nőtt tavaly a túlterheléses támadások számaGyorsan és jó fizetéssel helyezkednek el a programozóképzések hallgatóiMár 28 házba tört be a 200 kilós, éhes fekete medve

The post Lézerfegyvert kapnak az amerikai hadsereg harci járművei first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés