:

Száz randi után sem talál párt a szépségkirálynő

Száz randi után sem talál párt a szépségkirálynő
  • 24.hu
  • 22 Feb, 2022
  • Címkék: #

April Banbury tavaly februárban megnyerte a Ms. Great Britain nevű új, 28 éven felülieknek kiírt szépségversenyt.

Azt gondolnánk, hogy egy szépségkirálynő számára nem túl nagy kihívás párt találni, de a 32 éves brit nő elárulta:

több mint száz sikertelen randi után úgy érzi, nincs értelme tovább próbálkozni, feladta a keresést.

Banbury a Sun brit bulvárlapnak elmondta, hogy a szimpatikus jelöltek legfeljebb a harmadik randiig húzták, a negyedikre már rendszerint nem jöttek el. Mesélt néhány kiemelkedően borzasztó esetet is: volt olyan pasi, aki a randijuk közben folyamatosan üzleti telefonokat bonyolított, egy másik pedig ? amellett, hogy egyáltalán nem hasonlított a randioldalon található profilképére ? végig tüsszögött, és az orrát a kezébe törölte,

így csupa takony volt a keze, miközben beszélgettek.

A szépségkirálynő csak az online társkereséssel próbálkozott, mert, mint mondja, élőben senki nem mutatja ki neki az érzelmeit, érdeklődését.

Banbury reménytelennek érzi a helyzetét, ráadásul ez a téma nap mint nap előjön az életében, hiszen esküvői ruhákat tervez, és a menyasszonyok rendre megkérdezik tőle, házas-e. És igencsak csodálkoznak, amikor nemmel válaszol.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

April Banbury (@aprilbanbury) által megosztott bejegyzés

The post Száz randi után sem talál párt a szépségkirálynő first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés