Egy olyan témáról írok, ami titkolt, ami szégyenletes, aminek a vállalása a társadalom és az érintett szülők számára is olyannyira kínos, hogy nem is jelenik meg a kommunikációban. Olyan fájdalom ez - és sok esetben a lelki mellett fizikai is -, amit a szó szoros értelmében nem lehet kifejezni. Fájdalom, félelem, kudarcélmény úgy, hogy annak hangot sem lehet adni, mert akkor a kínlódó szülő még a megítélés, kritika terheit is viselhetné a meglévő keservei mellett. Intézményes válasz a problémára alig van, magányos, elszigetelt szülők küzdelme ez felnőtt, apányi méretű gyermekükkel...