:
Breaking News

Február 22-én, hajnali 2:22-kor született gyereke egy amerikai párnak

Február 22-én, hajnali 2:22-kor született gyereke egy amerikai párnak
  • 24.hu
  • 24 Feb, 2022
  • Címkék: #

2022. február 22-én, hajnali 2:22-kor született meg Aberli és Hank Spear első gyermeke, Judah Grace, a kislány az észak-karolinai Burlingtonban látott napvilágot – számolt be a Good Morning America.

A baba érkezését a szülők mellett a nővérek is ujjongva fogadták.

Az összes nővér sikítozott a szobában! Azt gondoltam, azért, mert végre megszületett a pici, de aztán elmondta a férjem, hogy a kislányunk pontban 2:22-kor jött világra!

– mondta az anyuka, aki hozzátette, hogy a kislány súlya ráadásul 122 uncia (kb. 3450 gramm) lett.

A különleges születési időpont a kórház személyzetének is feltűnt, az igazgató elmondta, hogy minden pici születésének örülnek, de ilyen nagyszerű együttállásban még nekik sem volt részük.

A pár azért is boldog, mert korábban azt hitték, soha nem lehet gyerekük. A nőnél 2014-ben diagnosztizáltak Hodgkin-limfómát, ami a rák egy fajtája. Spear belement a kemoterápiás kezelésbe és 2020-ban, hat évvel a diagnózis után legyőzte a rákot, két évvel később pedig megszületett Judah.

Hihetetlen, hogy ez megtörtént! A kislányunk egy csodababa!

? mondta az anyuka.

Idén február 22. után legközelebb csak 200 év múlva fordulhat elő, hogy ennyi kettes legyen egy dátumban. A számmisztika szerint egyébként a 2-es szám az együttműködést és a férfi és női energiák egyensúlyát is szimbolizálja.

The post Február 22-én, hajnali 2:22-kor született gyereke egy amerikai párnak first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés