:
Breaking News

Meteorit találta el a kutyaházat, milliókat fizettek érte

Meteorit találta el a kutyaházat, milliókat fizettek érte

Egy kutyaházat is értékesítettek a Christie’s szerdai, ritka meteoritokkal foglalkozó aukcióján – írja a CNN. Roky, a Costa Rica-i német juhász házát 2019-ben találta el egy objektum, tetején pedig egy lyuk keletkezett.

A kutyaházat az aukció második legértékesebb tárgyának gondolták.

A korábban becsült maximum 300 ezer dollár helyett végül csak 44 ezer dollárért (mintegy 14 millió forintért) kelt el.

Amikor a meteorit 2019. április 23-án becsapódott Aguas Zarcasban, éppen elkerülte Rokyt. Magát az objektumot külön értékesítették 21 ezer dollárért, jóval olcsóbban, mint a becsült felső érték.

dowell / Getty Images

James Hyslop, a Christie’s tudományos osztályának vezetője szerint a meteoritok által eltalált tárgyak nagyon ritkák. Ez az oka annak, hogy a kutyaházért többet fizettek, mint magáért az objektumért.

A becslések alapján évente nagyjából 500 űrbéli töredék éri el a felszínt, de ezekből kevesebb mint tízet fedeznek fel. A meteoritok többsége az óceánokba kerül. A mostani aukción a harmadik legnagyobb marsi meteoritot is felkínálták, az NWA 12690 jelű darab viszont nem talált új gazdát. Az objektumra 2018-ban bukkantak Maliban.

The post Meteorit találta el a kutyaházat, milliókat fizettek érte first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés