:

Életfogytiglant kapott az exét megerőszakoló, élettársát megfojtó óbudai gyilkos

Életfogytiglant kapott az exét megerőszakoló, élettársát megfojtó óbudai gyilkos
  • 24.hu
  • 25 Feb, 2022
  • Címkék: #

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki  2019 szeptemberében brutálisan összeverte, majd megfojtotta a 18 éves barátnőjét Óbudán, egy Ladik utcai romos épületben. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint az exe megerőszakolásával is vádolt férfi 30 év múlva bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen..

Sz. Tamást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, folytatólagosan, hozzátartozó sérelmére, erőszakkal, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kapcsolati erőszak miatt mondta ki bűnösnek a bíróság.

A férfi 2017-ben többször súlyosan bántalmazta az akkor 19 éves élettársát, illetve többször is megerőszakolta. Két évvel később megismerkedett egy 18 éves nővel, akivel párkapcsolatba került. Sz. Tamásnak munkahelye és lakóhelye nem volt, általában barátainál aludt, a megélhetését főként kölcsönökből, illetve kéregetésből fedezte, idejének nagy részét pedig a Nyugati téren, a barátaival való céltalan csellengéssel, gördeszkázással, grafitizéssel töltötte.

Egy idő után gyakran veszekedtek, azonban ettől függetlenül együtt költöztek be az óbudai Ladik utcában található üresen álló, bontásra ítélt, romos házba, ahol a tettlegességig fajuló viták folyamatossá váltak közöttük.Sz . Tamás és a barátnője 2019. szeptember 18-án ismét összevesztek, ennek során a férfi dühében, nagy erővel, kitartóan bántalmazta a lányt, majd megfojtotta. A férfi a bűncselekmény után lemeztelenítette az áldozatát, majd otthagyta a holttestet és lelépett a helyszínről. A nő holttestét csak tíz nappal később találta meg egy füvet nyíró kertész.

A terhelt tagadása ellenére a bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképp kétséget kizáróan megállapította a férfi bűnösségét a terhére rótt bűncselekményekben. A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe többek között a vádlott többszörösen büntetett előéletét, továbbá azt, hogy az emberölést a korábbi élettársa sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Szintén súlyosbító körülményként értékelte a bíróság, hogy a bűncselekményt folytatólagosan és hozzátartozó sérelmére követte el, valamint figyelembe vette a sértettek fiatal életkorát. Enyhítő körülményként csak a vádlott terhére fel nem róható időmúlást értékelte. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

The post Életfogytiglant kapott az exét megerőszakoló, élettársát megfojtó óbudai gyilkos first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés