:

Védetté váltak a Várnegyed modern beépítései, illetve a Hilton és a Déli pályaudvar épülete

Védetté váltak a Várnegyed modern beépítései, illetve a Hilton és a Déli pályaudvar épülete
  • 24.hu
  • 25 Feb, 2022
  • Címkék: #

A Fővárosi Közgyűlés február 23-i ülésével a városvezetés megkezdte a januárban beígért védettségi programjának valóra váltását, aminek keretében főleg veszélyeztetett XX. századi épületekre tervezik kiterjeszteni a fővárosi védelmet.

Az ülésen megemlékeztek a Szentháromság téri diplomataházról, aminek védelme a tervezet óta megkezdődött, mostanra jórészt véget is ért bontás miatt ellehetetlenült, illetve egy sor épületnek szavaztak meg.

A listában

a Várnegyed 1945 utáni bővítései, a Déli pályaudvar (Kővári György, 1968-1974), a budavári Hilton Hotel (Pintér Béla, 1976), illetve az I. kerület számos két világháború közt, valamint a szocializmus évtizedeiben született modern épülete ? köztük a Gellérthegy utca 29-31. (ép. Irsy László, 1936), a Várnegyed felé lépcsőzetes homlokzattal néző Csalogány utca 14-18. (ép. Gáspár Tibor, 1966), az egyetlen kétszeres Ybl-díjas építésznő, Pázmándi Margit 1969-ben megszületett Hegyalja út 1. alatti társasháza, illetve a Széll Kálmán tér fölé magasodó Várfok utcai házak (Várfok utca 15., ill. 16-18., ép. Benkhard Ágost és Cleve Rudolf, 1957-1959) szerepelnek.

Fővárosi Közgyűlés ülése, 2022. 02. 23. Fővárosi Közgyűlés ülése, 2022. 02. 23.

A gyökeres átépítést a jövőben ennek köszönhetően megúszó, a nemzetgazdasági szempontból való kormányzati kiemelések ellen azonban továbbra is védtelen épületekről készült külső és belső képek, illetve hosszabb leírások az online teljes hosszában olvasható, több mint száztíz oldalon kanyargó előterjesztésben érhetők el.

A lista összeállítását megelőző szakmai feltáró munkában a Várostervezési Főosztály szakemberein túl három, a vizsgált építészeti korszakot behatóan ismerő, meghívott szakértő is részt vett. Dr. Ferkai András Ybl Miklós-díjas építészettörténész, a MOME egyetemi tanára, Branczik Márta művészettörténész, a Kiscelli Múzeum gyűjteményvezetője, főmuzeológus, valamint Kovács Dániel művészettörténész, építészeti kritikus, a 2021. évi Velencei Biennálé magyar kiállításának kurátora is részt vett.

The post Védetté váltak a Várnegyed modern beépítései, illetve a Hilton és a Déli pályaudvar épülete first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés