Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, azóta a szomszédunkban háború van. Nem lehet tudni, hogy Magyarország mennyire van veszélyben, kell-e féltenünk az életünket, az egészségünket vagy hosszú távon a gazdaságunkat. Az viszont egyre jobban látható, hogy ez a nagyon ijesztő és bizonytalan helyzet sokakból vált ki rettegést, szomorúságot és erős szorongást. Mit tehetünk azért, hogy ne készüljünk ki teljesen lelkileg?

Sok olyan alapvető ?szabály? van, amit a járványhelyzet által kiváltott negatív érzelmek kezelésével kapcsolatban már leírtunk, és most is érvényesek. Először is: ismerjük fel, tudatosítsuk, hogy mit érzünk, és érezzünk együtt magunkkal. Teljesen érthető, ha valaki most extrém mértékű szorongást, aggodalmat, reménytelenséget él át. Érdemes megfogalmazni magunknak, mivel kapcsolatban hogyan érezzük magunkat, és elfogadni, hogy ez egy adekvát reakció, amit a helyzetre adunk. Nem szabad bagatellizálni, és nem kell úgy tenni, mintha nem viselne meg minket. Akkor sem, ha másokon azt látjuk, hogy könnyebben kezelik a helyzetet.

Az énvédő mechanizmusok most sokat segíthetnek

A pszichológusok már nagyon régóta tisztában vannak azzal, hogy az ember természetes működéséhez hozzátartozik az úgynevezett elhárító vagy énvédő mechanizmusok használata. Sigmund Freud lánya, Anna Freud írta le először ezeket részletesen, és bár ma már sokkal többet tudunk róluk, az ő fogalmai még mindig hasznosak.

Az énvédő, megküzdési mechanizmusokat nem tudatosan alkalmazzuk, és arra szolgálnak, hogy megvédjük velük magunkat a szorongástól; azoktól az érzésektől és gondolatoktól, amiket éppen nem tudunk elfogadni vagy feldolgozni. Mindenkire jellemzőek (különböző mértékben és formában), és sokszor segítenek abban, hogy mentálisan egészségesek maradjunk. Ugyanakkor, ha valaki élete nagy részében vagy akár folyamatosan így működik, az rengeteg kárt, pszichés zavarokat és testi betegségeket is okozhat.

Ha például párkapcsolati problémáink vannak, és éppen a munkahelyen vagyunk, akkor jó döntés egy időre félretenni azokat. Később viszont foglalkozni kell velük: megnézni, hogyan érezzük magunkat, mit tehetünk, esetleg segítséget kérni. Ha ehelyett folyamatosan hárítjuk a problémát, akkor természetesen soha nem fog megoldódni, és esélyünk sem lesz egy jobb életre.

Bizonyos elhárító mechanizmusok (amiket a pszichológusok kevésbé érettnek tartanak) a felnőtt életünkben soha nem hasznosak. Ilyen például a tagadás vagy a passzív agresszió. A tagadás a valóság teljes elutasítását jelenti: a mostani helyzetben azt, ha egyáltalán nem veszünk tudomást arról, hogy a szomszédban háború van. (Ez természetesen nem egyenlő azzal, ha néha tudatosan nem foglalkozunk a témával és próbálunk valami mást csinálni.)

Fernando Gutierrez-Juarez / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance / AFP

Vannak viszont az énvédelemnek érett formái is, amik segítenek minket a váratlan helyzetekhez, nehéz körülményekhez való alkalmazkodásban. A szublimációról talán mindenki hallott már, ez azt jelenti, hogy nem magán az eseményen gondolkodunk, hanem a megélt érzelmeket próbáljuk valamilyen művészeti alkotásba, sportba átfordítani. Ezt teszik gyakran a költők, festők, zenészek is. Alapvetően nem tudatos folyamat: amikor valaki elkezd alkotni, nem feltétlenül fogalmazza meg, hogy pontosan milyen érzelmeit nem tudja elviselni vagy átélni.

A hátránya az, hogy ? bármilyen érett is ez a fajta énvédelem ? mégis csak hárításról van szó, ami eltereli a figyelmet a valóságról. Ugyanakkor tudatosan is lehet használni, hiszen gyakran a terápiás kezelés része az érzelmek, gondolatok, álmok művészeti eszközökkel történő megfogalmazása is. Fontos megjegyezni, hogy maga az érzelem soha nem rossz, káros vagy szégyellnivaló. Nem kell elrejteni, csak az a kérdés, hogy milyen eszközökkel éljük át. Szerencsére nem kell ahhoz művésznek vagy élsportolónak lenni, hogy valaki alkosson, és ebben a fenyegető helyzetben hasznos megküzdési, figyelemelterelő módszer lehet.

Érthető módon most intenzívebben követjük a híreket, mint egyébként, de érdemes ebben is szüneteket tartani és kikapcsolódni. Ez nem a probléma tagadását, hanem időről időre való félretételét jelenti, ami szintén hasznos énvédő mechanizmus. Szükségünk van rá ahhoz, hogy hosszú távon is kibírjuk.

Ahogy elindult az ukránok elleni invázió, az emberek segíteni akarása is nyilvánvalóvá vált. Rengeteg szervezet és magánember gyűjt adományokat, próbál fuvarral és egyéb eszközökkel segíteni a menekülőknek. Ez az altruizmus, ami nyilvánvalóan hatalmas segítség a háború átélőinek, szintén egy érett elhárító mechanizmus. Ha támogatunk másokat, azzal a saját szorongásunkat is enyhíteni tudjuk. Ugyanakkor fontos, hogy ne szorítsuk közben teljesen háttérbe az alapvető szükségleteinket.

Nem tartozik a legérettebb megküzdési módszerek közé, de sok embernek ilyenkor az intellektualizáció is segíthet a negatív érzései tompításában. Ez az énvédő mód azt jelenti, hogy nem éljük bele magunkat egy ijesztő szituációba, inkább elemezzük a történéseket és a tényekre koncentrálunk. Ez hosszú távon nem túl hasznos, mivel távol tart minket az érzelmeinktől és ezzel saját belső világunktól. Nemcsak a magunkhoz, hanem a másokhoz való kapcsolódást is megnehezíti. Ha viszont megpróbáljuk a szublimációhoz vagy az altruizmushoz hasonlóan tudatosan használni, akkor hozzájárulhat ahhoz, hogy ne árasszanak el minket az érzelmek. Akit érdekel a történelem és a politika, az megpróbálhat most egy külső megfigyelő szerepébe helyezkedni, és utánaolvasni az őt érdeklő részleteknek, vagy átgondolni, hogy melyik lépésből mi következik.

Amellett, hogy odafigyelünk magunkra és szükség esetén segítséget kérünk, sajnos nincs általános recept arra, hogyan ne terheljen meg minket ez a háború. Mindenkinek más a megküzdési repertoárja, érdemes ezeket használni, és néha egy kicsit eltávolodni a valóságtól. Arra viszont vigyázni kell, hogy ezt átgondoltan, ne magunkat átverve tegyük.

The post így reagáljunk a háborúra! first appeared on 24.hu.