:

A gazdasági szankciók miatt komoly kibertámadást indíthatnak az oroszok

A gazdasági szankciók miatt komoly kibertámadást indíthatnak az oroszok

A CBS-nek megszólaló szakértők szerint a nyugati gazdasági szankciók miatt az orosz és oroszbarát hackerek támadásba lendülhetnek a közeljövőben. Chris Krebs, a Krebs Stamos Group egyik vezető partnere és a CISA (az amerikai Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség) korábbi vezetője elmondta: megtorlás  következhet, az orosz kormány jó eséllyel dönthet úgy, hogy ha a nyugat üti az orosz bankokat, akkor célba veszik a nyugati bankrendszert. Nemcsak az orosz állami kiberkatonákra, de a partizáncsapatokra is lehet számítani – annak ellenére, hogy Oroszország oldalán ilyenből lényegesen kevesebb van, mint Ukrajnáén.

A kibernagyhatalomnak tartott Oroszország a háború előtt mutatott némi hackeraktivitást, de azóta inkább a hagyományos eszközökre koncentrál:

a tankokra, tüzérségre, repülőkre. Ez a szakértőket is meglepte, hiszen az oroszok évtizedek óta építik a kiberhadseregüket.

Egyelőre nincs pontos információ ilyen bosszútámadásról, de ez nem jelenti azt, hogy ne készülne. A szakértő szerint Ukrajnában az oroszok elektromos hálózat után mentek. 2015-ben és 2016-ban letiltották az elektromos hálózatot a hideg tél végén. Oroszország más technikákat is alkalmazott, beleértve a szoftverellátási lánc elleni támadásokat. Például képesek voltak kihasználni a számviteli szoftvereket, és hozzájutottak a globális piaci vállalkozások adataihoz.

Nagy Nikoletta további cikkei Csillagvámpírt találtak a Földhöz közelHa késlekedünk, meghalunk ? kijött a legújabb IPCC-jelentésMegugrott a sugárzás mértéke Csernobilnál

The post A gazdasági szankciók miatt komoly kibertámadást indíthatnak az oroszok first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés