Józsi épp borotválkozni indulna. ?Már nagyon szúr?, mondja, de azért megáll az ajtóban, és elmeséli, hogyan kerültek ide. Muszáj volt elindulni Csapról a család miatt, de ha őket elhelyezi biztonságos helyre, már megy is vissza, ?neki a háborúnak?.

Kész vagyok a harcra, csak a családomnak legyen valami helye. Mindegy, hol, csak biztonságban. De muszáj kitartani, ha az összes férfi eljön, nem lesz kinek harcolni

? meséli. A gyerekek azért nagyon megijedtek, amikor útnak indultak, az állomáson több százan próbáltak felférni a vonatra. A kárpátaljai férfi eltántoríthatatlan attól, hogy visszatérjen Ukrajnába, és nem érti, pontosan miért történik ez a háború.

M. Schmidt János / 24.hu Józsi

Nem tudjuk, miért harcolunk, nekünk nem mondták meg, pedig szólhattak volna, hogy fel tudjunk készülni. Nem néhány emberről van szó, hanem rengeteg gyerekről, már eddig is több meghalt ártatlanul. Ha van szívük, leállnak, mi nem vagyunk ebben hibásak. Minek szenvedjünk? Azért építettünk fel egy házat kínkeservesen, hogy jöjjön egy tank és lerombolja?

Józsi szülei is elindultak, méghozzá Szlovákia felé, aztán mégis visszafordultak, most otthon vannak Ukrajnában. Miért döntöttek így? ?Apámnak már nincsen lába, karja, nekik már nincs mit veszíteni. Nem akarják elhagyni a hazájukat.? Félti őket, fáj a szíve értük, de nem tud mit tenni.

?Nem lehetne, hogy innentől már ne menjünk sehova?? ? veti fel közben Józsi felesége. A szomszéd ágyról Jázmin azt mondja, jól érzi itt magát, mert az út nagyon nehéz volt. Ő is felemlegeti az állomáson összegyűlt óriási, tolakodó tömeget. ?Mennék haza, de itt is jó?, jegyzi meg a fiatal lány, akinek a barátai hiányoznak legjobban, közülük sokan még most is otthon vannak a családjukkal.

M. Schmidt János / 24.hu Józsi felesége és Jázmin.

Az ?itt? a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) Gyáli úti átmeneti szállását jelenti. Szerda délelőtt nagy volt a jövés-menés, a folyosókat megtöltötték a menekülteket segítők, az egyre bővülő adománykészletek és a futkározó gyerekek. Hétfőn még 130-an hajtották álomra a fejüket itt, azóta jócskán megfogyatkozott a létszám, ottjártunkkor 30?40-en lehettek az épületben.

Amikor jöttek, iszonyúan fáradtak voltak, sírtak, sokszor lázasan. Másnap már inkább felemásan érezték magukat. Majd, amikor már látod, hogy megvan, kivel, mikor, mi fog történni, végre megnyugodhat mindenki

? mondja Rész Levente, a szálló szakmai vezetője.

Keddről szerdára virradóan Budapesten 90, a Balaton környékén 80, Pest megyében 51 menekült tartózkodott fővárosi fenntartású szálláshelyeken. Annak érdekében, hogy a budapesti szállásokat fenntartsák, a tartósan hazánkban maradóknak folyamatosan nyitják meg a vidéki férőhelyeket. A Gyáli úti szállás első befogadóhelyként működik: itt megpihenhetnek, megmelegedhetnek, meleg ételhez juthatnak és tisztálkodhatnak a hosszú út után az Ukrajnából érkezők, hogy aztán tovább indulhassanak, akár egy harmadik országba, akár egy olyan szálláshelyre, ahol az idő rövidsége már nem probléma, és végre nemcsak kinyithatják a csomagjaikat, de ki is pakolhatnak belőle.

M. Schmidt János / 24.hu

A BMSZKI egyik helyisége szerdára már csordultig megtelt adományokkal, ottjártunkkor is épp önkéntesek dolgoznak azon, hogy méret és típus szerint szortírozzák a ruhadarabokat. ?így, ha jön még száz ember, akkor másfél perc alatt össze tudják szedni a kollégák, ha kell két 34-es cipő meg három 32-es cipő?, hangsúlyozza Rész Levente, akit ledöbbentett, mennyi civil felajánlás érkezett az elmúlt napokban.

Vasárnap kígyózó kocsisor állt itt, aztán már el is kellett kezdenünk célzottan kommunikálni, hogy mondjuk pelenka már nem kéne több, de helyette szükség lenne bilire, lavórra vagy 36-os férfi cipőre

? meséli. Hétfőn aztán egy vidéki gyógyszerész is érkezett hozzájuk, aki jelezte, hogy gyógyszerekkel szeretne segíteni a menekülteknek. ?Mondta, diktáljuk, mi kell. Mi meg diktáltuk. Szemrebbenés nélkül írta a listát.? Aztán felmerült, hogy kellene antibiotikum is, hiszen sokan belázasodtak az órákon át tartó várakozás közben a téli hidegben. Mire jött a válasz: ?megoldjuk?.

M. Schmidt János / 24.hu Önkéntesek szortírozzák a ruhaadományokat a BMSZKI Gyáli úti átmenetei szállásán (balra). Rész Levente, a szálló szakmai vezetője (jobbra).

De jött Ecuadorból származó, Olaszországban élő fiatal is, aki épp odautazott volna, ám mikor meglátta a háborús híreket, visszafordult. Szerette volna jelezni, hogy egy kollégája Zala megyében tudna elszállásolni három embert, úgyhogy ő most azért érkezett, hogy elvigye őket. Sajnos azzal kellett szembesülnie, hogy itt nagyjából nyolcfős a legkisebb család, így a felajánlása nem igazán működőképes, de azért otthagyott egy telefonszámot: keressék, ha mégis szükség lenne rá.

Rész Levente úgy érzi, hogy mostanra már kialakult egy pontos menetrend a szállón. Néhány napja persze még nem mentek ennyire flottul a dolgok, ?egyszerre sírt a szociális munkás meg a menekült, hogy megérkeztek ide?, emlékszik vissza, jelezve, hogy már önmagában sikernek számít, hogy sikerült előrelépni odáig, hogy nem kell sírni, meg tudják oldani a helyzetet. De az még odébb van, hogy egy átlagos hétköznapnak számítsanak az itt töltött órák a családoknak.

Volt olyan ötlet, hogy gyerekprogramokat szervezzünk, akár játszóházat, és azt láttuk, hogy ennek még nem most van itt az ideje. Az emberek együtt akarnak lenni, nincs az, hogy ?akkor menjetek játszani, gyerekek?, hanem fogják egymást, nem nagyon mozdulnak el egymás mellől.

A szálló szakmai vezetője közben körbevezet minket az épületben, ?tizenheten biztosan tudnak menni a Balatonra?, biztosítja a jelenlegi lakókat. A busz hamarosan indul Fonyódra, a családok izgatottan pakolnak.

?Én csapi vagyok, rögtön ott a határ mellettünk?, meséli már Szilvia, aki kislányával, sógornőjével, unokatestvérével, azok gyerekeivel és anyósával érkezett Budapestre. A férje már itt dolgozik, így korábban előfordult, hogy ő is hozzá hasonlóan munkát vállalt a magyar fővárosban. Egyelőre nem tudják, meddig maradnak itt, ha vége a háborúnak, szeretnének hazatérni.

Addig is minden egyes nap beszélnek az otthoniakkal, ahogy most is érkezik egy telefon éppen. ?Mi jól vagyunk, csak az a rossz, hogy ti mind otthon vagytok?, mondja a család ukrajnai felének a videóhívás során.

M. Schmidt János / 24.hu Szilvia és sógornője.

A gyerekek miatt döntöttek úgy, hogy minél hamarabb útnak indulnak, 11 éves kislányával gyalog jöttek át a határon.

Annyira meg volt rémülve, hogy már teljesen rosszul voltam. Fogtam magam előtt a kislányt, ő elkezdett ordítani, nagyon rémes volt

?  emlékszik vissza Szilvia. Nem győzi megköszönni az itt kapott segítséget, sűrűn ismételgeti, mennyire jó itt, van ennivaló, frissen húzott ágynemű és persze a legfontosabb: biztonság.

Ahogy Rész Levente is hangsúlyozza, zömében kárpátaljai családok vannak a szállón, a család pedig itt jóval több annál, mint ?anya, apa, gyerek?, rengeteg a háromgenerációs nagycsalád, ?viszik a nagyapát, a sógort, mindenkit?, sőt, hétfőn kéthetes és három hónapos kisbaba is érkezett a BMSZKI-hoz.

A szállás szakmai vezetője az érkezőkön is érzi, hogy mennyire sokat számít a társadalmi, kulturális tőke, hiszen azoknak, akiknek van itt vagy valamelyik európai országban kapcsolatuk, legyen az már ott dolgozó család vagy barát, jóval egyszerűbb dolguk van.

A kárpátaljai családoknál általában ez a kapocs hiányzik, így nekik óriási segítség, hogy egy éjszakánál hosszabb távra szállást és segítséget kapjanak. És néha segíteni sem olyan egyszerű.

Volt itt egy fiatal nő, nem lehetett több 25 évesnél, négy gyerekkel érkezett, a férje még otthon. Valami olyan rémület volt minden gesztusában. Tudtam, hogy mehetnek tovább Fonyódra, és el akartam neki mondani, hogy az micsoda, hiszen sokan nem tudják, mi az a Balaton. De nem kérdezett vissza. Semmi nem érdekelte, hogy meddig lehetnek ott, milyen az ellátás, a szoba, milyen a város, semmi. Csak rémülettel a szemében mondta, hogy ?jó, akkor felszállunk a buszra?. És felszállt a buszra.

A busz pedig 17 fővel szerdán is elindult Fonyódra.

M. Schmidt János / 24.hu

The post ?Azért építettünk fel egy házat kínkeservesen, hogy jöjjön egy tank és lerombolja?? first appeared on 24.hu.