:

Macron levelet írt a franciáknak

Macron levelet írt a franciáknak
  • 24.hu
  • 04 Mar, 2022
  • Címkék: #

Az ukrajnai háború miatt Emmanuel Macron megvárta az utolsó pillanatot, hogy bejelentse, felhatalmazást kér a franciáktól a második ötéves mandátumra. A jelöltállítás határideje péntek 18.00 óra.

A “franciákhoz intézett levélben” – amelyet az AFP hírügynökség és a BFM hírtelevízió tett közzé ? Emmanuel Macron következő mandátumára tervezett intézkedései is szerepelnek. “Nincs függetlenség gazdasági erő nélkül. Többet kell majd dolgoznunk, és folytatnunk kell azon adók csökkentését, amelyek a munkát és a termelést terhelik” – fogalmazott az államfő, aki egyben módszerváltást is ígért.

Nem minden sikerült”

? ismerte el. Hozzátette: “de a mandátumom alatt megkezdett átalakulásnak köszönhetően számos honfitársunk jobban él, és Franciaország függetlenebbé vált. A válságok, amelyek két éve tartanak, bebizonyították, hogy ezt az utat kell folytatni”.

A koronavírus-járványra adott kormányzati válaszok ismertetését követően az elnök úgy vélte, hogy “az iskoláknak és a tanároknak prioritást kell élvezniük, szabadabbak, megbecsültebbek és jobban fizetettek lesznek”. Célul tűzte ki Emmanuel Macron a francia társadalmi modell megtartását és fejlesztését is.

Az államfő “folytatni kívánja a beruházásokat az innováció és a kutatások terén annak érdekében, hogy Franciaország olyan ágazatok élére kerüljön, mint a nukleáris és megújuló energiák, a mezőgazdaság, a digitális technológia vagy az űrkutatás”. A köztársasági elnök célja, hogy Franciaország “nagy ökológiai nemzetté váljon, amely elsőként lép ki a gáz-, az olaj- és a szénfüggőségből”.

Emmanuel Macron levelében elutasította a nemzeti “befelé fordulást és a nosztalgia kultúráját” azért, hogy “a gyerekeink Franciaországát építsük ahelyett, hogy gyerekkorunk Franciaországát dédelgetnénk”. “Azért vagyok jelölt, hogy Önökkel együtt kitaláljam a francia és európai választ a század kihívásaival szemben” ? írta a köztársasági elnök, aki az ukrajnai háborúra utalva azzal zárta a levelét, hogy “természetesen a helyzet miatt a kampány nem olyan lesz, mint amilyennek szerette volna”.

Ha most tartanák az elnökválasztás első fordulóját, Emmanuel Macron a szavazatok 27-28 százalékával végezne az élen. Az ukrajnai háború kezdete óta a jelenlegi államfő támogatottsága 2 százalékponttal emelkedett, míg a többi jelölté csökkent. Őt követi Marine Le Pen, a szuverenista Nemzeti Tömörülés jelöltje, aki 16 százalékot érne el. Harmadik helyen Eric Zemmour jobboldali publicista áll 13-14 százalékkal, míg Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje a negyedik helyre csúszott vissza 11-12 százalékkal. Emmanuel Macron valamennyi kihívóját legyőzné a második fordulóban a felmérések szerint ? írta az MTI.

Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.

The post Macron levelet írt a franciáknak first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés