:

?Nürnbergi pert? javasol Putyinéknak egy brit honatya, miközben a minisztere a repüléstilalom ellen érvel

?Nürnbergi pert? javasol Putyinéknak egy brit honatya, miközben a minisztere a repüléstilalom ellen érvel
  • 24.hu
  • 05 Mar, 2022
  • Címkék: #

A brit védelmi miniszter szerint egy no-fly zóna Ukrajnának sem lenne jó, míg egy londoni parlamenti vezető nürnbergi per indítását javasolja Putyin és környezete ellen.

A brit alsóház külügyi bizottságának elnöke, a konzervatív Tom Tugendhat szerint a nürnbergi per mintájára egy nemzetközi bíróságnak kellene eljárnia Vlagyimir Putyin és környezete ellen. Ez egy lépéssel több lenne szerinte, mint az eddig bejelentett lépés, miszerint a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indított. Tugendhat a BBC4 rádióadónak nyilatkozott erről.

Amit most Ukrajnában látunk, az nem egyedi bűncselekmény, hanem összeesküvés

? tette hozzá a Der Standard szerint a brit honatya. Putyin Oroszországot egy olyan szerveződéssé változtatta, amelyik egyre inkább egy gengszterbandára vagy maffiastruktúrára emlékeztet ? mondta.
A Der Standard a hír kapcsán megemlíti: a nürnbergi perekben a második világháború után állították nemzetközi katonai bíróság elé a náci háborús bűnösöket. A fő perben 24 vádlottból tizenkettőt ítéltek halálra.

Mindeközben megszólalt a brit védelmi miniszter, Ben Wallace is, akit a BBC honlapja idéz. Szerinte a no fly-zone, azaz a repüléstilalmi zóna (amit Zelenszkij ukrán elnök követel) inkább akadályozná Ukrajnát, nem pedig segítené.

Persze a brit miniszter arról is beszélt, ami feltehetően számára a legfontosabb, azaz hogy ez veszélyeztetné a NATO-szövetségeseket is. A repüléstilalmi zóna azzal fenyeget, hogy orosz repülőgépekkel közvetlen konfrontációba kerülhetnének a NATO gépei ? jegyezte meg.

Wallace szerint ez azonban Ukrajnát is akadályozná abban, hogy megvédje magát. Szerinte ugyanis az oroszok eddig nem tudták működésképtelenné tenni az ukrán légvédelmet és légierőt. Az ukrán gépek és drónok azon néhány eszköz közé tartoznak, amelyekkel Kijev katonái távolról tudnak csapást mérni az orosz erőkre.

Wallace úgy véli: egy repüléstilalmi zóna mindkét félre vonatkozik, és ez akár ?az oroszok előnyére is válhat?. Ők ugyanis továbbra is támadhatnák a városokat a nagy hatótávolságú tüzérségükkel és rakétáikkal.

Wallace ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az ukrán védelmi miniszterrel napi kapcsolatban áll, és ő nem kérte a repüléstilalmi zóna bevezetését. (Wallace szvaiból az következik, hogy a miniszter vagy Zelenszkij elnökkel ellentétes állásponton van, vagy egyelőre nem kérte az elnök az üzenet közvetlen közvetítésére.)

The post ?Nürnbergi pert? javasol Putyinéknak egy brit honatya, miközben a minisztere a repüléstilalom ellen érvel first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés