:

Jászberényi Sándor jelenti Kijevből: A mentős, aki látta a háború végét

Jászberényi Sándor jelenti Kijevből: A mentős, aki látta a háború végét
  • 24.hu
  • 07 Mar, 2022
  • Címkék: #

A rakétatámadások gyakoribbak lettek.

Egy idő után már nem foglalkoztunk a szirénával. A robbanások hangját számoltuk. Három-négy ? nem kell izgulni. Dolgozik az ukrán légelhárítás. Gond majd akkor lesz, ha nem tudjuk megszámolni a robbanásokat. Ez azt jelenti ugyanis, hogy lőtávolságba ért az orosz tüzérség.

Kijev ostromának a várost érő tüzérségi tűz az előjátéka lesz.

Hölvényi Kristóf

Az idegeinken meglátszanak az elmúlt napok eseményei. Két külföldi újságíró csapat kocsijára is rálőttek az elmúlt napokban. A Sky News újságíróit ért támadás videón is látszik: jól látható, hogy hiába kiabálják a kollégák, hogy újságírók, a támadók nem hagyják abba a tüzelést.

Azzal a tudattal ülünk be minden egyes alkalommal a kocsimba, hogy ránk fognak lőni. Forgatókönyveket találunk ki, hogyan fogunk reagálni. Nincs jó megoldás. (Ez a riport még a vasárnapi, irpinyi aknatűz előtt készült, tudósítóink ott már robbanások, becsapódó lövedékek között dolgoztak ? A szerk.)

Kapcsolódó Jászberényi Sándor jelenti Kijevből: Aknatűz Irpinyben Robbanások, menekülő emberek, fröccsenő sár, füst és megzavarodott kutyák ? Jászberényi Sándor és Hölvényi Kristóf tudósítása.

Reggel elindulunk. A feszültség és a stressz szinte tapintható a palaszürke, semmilyen ég alatt. Sikerült elérnem egy régi barátomat, Dimitro Jurinovot, aki mondta, hogy találkozzunk a Központi Katonai Kórháznál.

Dnyimával még 2016-ben, Avgyievkánál találkoztam. Ő az önkéntes harctéri mentők kötelékében dolgozott, én róluk írtam. A házat, ahol aludtunk, egész éjjel aknavetőkkel lőtték a szakadárok.

?Nincs messze a kórház tőletek. Biztonságos az út? ? mondta a telefonba.

Két, Press feliratú kocsira is rálőttek.

Északon. Diverzánsok.

De miért lőnek a sajtóra?

Mindenkire lőnek.

Miért?

Mert parancsot kaptak rá, azért. Gyertek a halottasházhoz, temetjük az egyik mentőst.

Sajnálom.

Semmi baj.

A kórház tényleg nincs messze a Majdan tértől, ahol lakunk. Hegesztett tankcsapdák és beton úttorlaszok végig az úton a kihalt városban. Korábban láttunk nyitott üzleteket előttük kilométeres sorral az ukrán télben. Már nincsenek nyitva a boltok. Már nincsenek az utcán emberek.

Dermedt csend a vihar előtt.

A kórház előtt homokzsákok és tankcsapdák. Maszkos ukrán sorkatonák mutatják, hogy ne fényképezzünk. Az egyikük beszél angolul, közelebb jön csevegni. Egy másik életben kötéltáncos (high liner) volt. Most hidegen verődik az oldalához a fegyveracél.

Hölvényi Kristóf

Dnyima kijön a kórházból.

Úgy ölel magához, mintha tegnap váltunk volna el. Tulajdonképpen ugyanabban a helyzetben találkozunk, mint hat évvel ezelőtt. Ő mentős, én pedig újságíró vagyok, aki róluk ír. Csak a barázdák lettek mélyebbek az arcunkon.

Gyertek hátra a halottasházhoz. Nincs messze

? mondja.

Elindulunk. Szürkére mázolt fémkapu nyílik előttünk. Egyszintes épület áll a nedves szürkeségben. A kertjében kihúzott szögesdrót. Terepszínű ruhás önkéntesek a védelmi erőktől állnak az épület mellett. Egy kisbusz áll az ajtóban ? a visszapillantó tükrökön fekete kendő ?, ezen hozták a mentős testét koporsóban.

Mi változott ahhoz képest, amikor utoljára találkoztunk?

Többen haltunk meg.

Nem erre gondoltam.

Tudom.

Nincs lehetőségünk folytatni a beszélgetést, mert beérünk a ravatalozóba. Ortodox pap imádkozik énekelve, kezében tömjénnel.

Középkorú nő fekszik a koporsóban, sminkben, a feje fölött szentkép. A bőre papírfehér. Nagyon nehéz felismerni a halálban, és a róla kitett portré sem segít.

A koporsó mellett zokog az anyja és a lánya.

Sírnak a nők az egységéből, a férfiak úgy állnak, mintha száz kilót tartanának. Még ők is abból a korból vannak, amikor azt tanították, hogy nem sírhatnak. Nincs a számukra megkönnyebbülés.

A pap énekel, a család sír, a csapattársak sírnak. Mi fotózunk és videózunk. A gép minden egyes kattanásakor úgy érzem, hogy isteni törvényt sértünk. Nem lenne szabad eladni más szenvedését.

Ezt azonban senki sem érezteti velünk. Sőt. Ők akarják, hogy dokumentálva legyen.

?Február 27-én halt meg? ? súgja oda Dnyima.

Hogyan?

Szétlőtték a mentőautót.

Hölvényi Kristóf

Nem kell különösebben magyaráznia. 2016-ban volt szerencsém látni, hogyan dolgoznak az önkéntes mentők. Koordinálva az ukrán hadsereggel, egy civil mentőautóval olyan közel mennek a fronthoz, ahová a harcoló katonák ki tudják vinni sebesült társukat. Onnan a kórházba viszik. Vagy a halottasházba.

Az oroszok és a szeparatisták már Avgyievkában sem tekintették őket civilnek. Hiába a kék villogó, az egyértelműen civil kórházi mentőautó, gyakran kerültek tűz alá. Most valamivel rosszabb a helyzet. Nemcsak az önkéntes mentőknek, de mindenkinek.

Háromszáz kört ment. Ez körülbelül ugyanennyi megmentett élet. Egy hős volt

? mondja már odakint, a cigarettájába kapaszkodó csoportvezető tört angolsággal.

?Visszahoztuk eltemetni. Számára a háború véget ért.?

?De nem nekünk? ? mondja Dnyima.

?Beszéltem a főnökkel, és megtiltották, hogy velünk gyertek.?

Mi vállaljuk a felelősséget, nem vagyunk beszarva.

Tudom. Azért nem jöhettek velünk, mert elveszitek a helyet a sebesültektől.

Ezzel nem tudok vitatkozni. Bólintok és megölelem.

Sok szerencsét!

Neked is.

Még látjuk egymást.

Igen.

Dnyima kimegy a kapun, vissza a kórházba.

Idős néni lép oda hozzánk. Ukránul beszél, egy hangot sem értünk. A gesztusokból rakjuk össze, hogy valami olyasmit mond, hogy a halottakat el kell temetni tisztességesen, hogy a mennyek országába léphessenek.

Kimegyünk a kapun. A stressz- és a szégyenérzet miatt már gondolkodni sem tudok. A kocsi felé menet az jut az eszembe, hogy valószínűleg nem fogják megdicsérni Dnyimát, hogy idehozott minket. Háború van. Ukrajnának bátorságra és kitartásra van szüksége, nem segít sem a harcolókon sem a civileken, ha hősi halottakat mutat a sajtó. Nem szabad rontani a morált.

Már a Majdan felé tartunk a kihalt utcákon, amikor rájövök, hogy nem tudom a halott mentős vezetéknevét. Csak a keresztnevét mondta mindenki. Úgy hívták Valentyina.

Próbálom elérni Dnyimát, hogy kiderítsem, de már nem veszi fel a telefont.

The post Jászberényi Sándor jelenti Kijevből: A mentős, aki látta a háború végét first appeared on 24.hu.