:

Miközben 400 forint lett egy euró, Varga Mihály a kormány válságkezelését méltatta

Miközben 400 forint lett egy euró, Varga Mihály a kormány válságkezelését méltatta
  • 24.hu
  • 07 Mar, 2022
  • Címkék: #

Hétfőn eléggé lejtőre került a forint, újabb történelmi mélypontra, hiszen 10 óra tájban már 400 forint is volt egy euró a bankközi piacon.

Kapcsolódó Már 400 forint egy euró A forintgyengülés oka a háborús helyzet.

S miközben nem látni, meddig gyengülhet még a forint, Varga Mihály pénzügyminiszter 10.29-kor posztolt egyet a Facebookon, méltatva a kormány válságkezelését.

Mint írta, megszorítások helyett támogató gazdaságpolitikával kezelték a válságot, így ma már több embernek van munkája Magyarországon, mint a járvány előtt. Plusz azon dolgoznak, hogy a szomszédban zajló háború hatásaitól is megvédjék a magyar családokat és vállalkozásokat. Ábrát is mellékelt, mely szerint a mostani kormány GDP-arányosan jóval többet fordított válságkezelésre, mint anno a baloldali, a 2008-2009-es válság idején.

A kommentelők között többen is is voltak, aki megjegyezték, a 400 forintos euró mintha mást jelezne.

The post Miközben 400 forint lett egy euró, Varga Mihály a kormány válságkezelését méltatta first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés