:

Esést, sőt zuhanást várnak kedden a magyar tőzsdén

  • 24.hu
  • 08 Mar, 2022
  • Címkék: #

Ismét esésre számít kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Bosnyák Zsolt az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a nemzetközi befektetői hangulat kedden reggel is erőteljesen negatív, így további zuhanásra készülhetünk a hazai részvénypiacon is. A szakember szerint a vezető részvények közül

az OTP árfolyama újra a lélektani 10 ezer forintos szint alá csökkenhet. A Mol árfolyama korrigálhat a nagy emelkedést követően. A Richter jegyzése újból tesztelheti a 6500 forintnál húzódó támaszát. A Magyar Telekom árfolyama pedig 400 forint alatt maradhat egyelőre.

Kitért arra is, hogy ezúttal érdemes figyelni a jegybank nem kamatmeghatározó ülésére. Bár ilyenkor csak egy ?egymondatos? közleményt szoktak kiadni, ezúttal azonban a forint elmúlt napokban tapasztalt, jelentős gyengülése miatt nem zárható ki egy rendkívüli kamatemelés.Szerinte egy meglepetésszerű kamatemelés mindenképpen erősíthetné a forint árfolyamát, legalább átmenetileg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,41 pontos, 0,90 százalékos csökkenéssel, 39 883,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 52,4 milliárd forint volt. A Mol 92 forinttal, 3,66 százalékkal 2604 forintra erősödött, 5,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,84 százalékkal 10 015 forintra csökkent, forgalmuk 41,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,13 százalékkal 400 forintra nőtt, forgalma 859,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 3,31 százalékkal 6720 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.

The post Esést, sőt zuhanást várnak kedden a magyar tőzsdén first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés