:

Most jön a falusi csok hajrája

Most jön a falusi csok hajrája
  • 24.hu
  • 08 Mar, 2022
  • Címkék: #

Az ingatlanpiacon a falusi ingatlanokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményből (csok) június végéig még közel 30 milliárd forint realizálódhat a Duna House várakozásai szerint – közölte az ingatlanközvetítő az MTI-vel kedden.

A közleményükben kiemelték: bő 3 hónap még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi csok nyújtotta előnyöket.

A falusi csok keretein belül eddig közel 149 milliárd forintot utaltak ki 27 ezer igénylő családnak a bevezetése óta eltelt több mint két évben – idézték fel a kormányzati számokat.

A Duna House szerint a támogatás szociológiai hatásai már érzékelhetők, ugyanakkor az exponenciálisan növekvő árak mellett egyre kisebb részben tud a falusi csok hozzájárulni a lakásvásárláshoz.

Benedikt Károly, a Duna House pr- és elemzési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy indulása óta változatlan összegű ez a fajta támogatás, a lakásárak azonban – a pandémia ellenére is – szignifikánsan emelkedtek. Ez nemcsak a nagyvárosokban, hanem a falusi csok által érintett, kevesebb, mint 5000 lakost számláló községekben is tapasztalható – húzta alá.

A szakember jelezte, hogy a tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90 százaléka esetében elérhető a falusi csok, ami így az ingatlantranzakciók körülbelül 10-15 százalékát érintheti.

A falusi csok egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak – idézték fel a közleményben.

Kapcsolódó Kilőtt a községekben eladott lakások száma tavaly A kisebb településeken a koronavírus-járvány gazdasági hatásai ellenére felpörgött az ingatlanpiac.

The post Most jön a falusi csok hajrája first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés