:

Csak pénzt akart kivenni, de mégis bankrablónak hitték a Fekete párduc rendezőjét

Csak pénzt akart kivenni, de mégis bankrablónak hitték a Fekete párduc rendezőjét
  • 24.hu
  • 09 Mar, 2022
  • Címkék: #

A mai Hollywood egyik legtehetségesebb fiatal rendezőjeként számon tartott Ryan Coogler az év elején egy szerencsétlen rendőri intézkedés áldozatává vált Atlantában ? írja a Variety.

Az első nagyjátékfilmjével, A megállóval (2013) a Sundance Filmfesztiválon máris sikert arató, a kasszáknál minden idők harmadik legnagyobb sikerévé vált Fekete Párduccal (2018) pedig harminckét évesen csúcsra ért filmes a lapnak arról beszélt, hogy a történteknek sosem szabadott volna megesnie, a Bank of Americával azóta azonban sikerült tisztázni az esetet.

Coogler sapkában, napszemüvegben, illetve maszkban lépett be a bankfiókba, majd egy pénzkivétről szóló űrlapot csúsztatott a pénztárosok egyike elé, hátoldalán a következő szöveggel:

12 ezer dollárt szeretnék kivenni a számlámról. Kérem, a pénzt valahol máshol számolja meg, mert diszkréten szeretném csinálni.

A dolgozó teljesen félreértette az esetet, és azt hitte, hogy épp egy rablási kísérlettel áll szemben, így megnyomta a belső riasztót, majd értesítette a főnökét, akivel közösen kihívták a rendőröket.

A kiérkező rendőrök az épület előtt egy utcai terepjáróban két, Cooglerre váró férfit láttak, így a bankfiókba lépve megbilincselték a rendezőt, aki épp a Fekete párduc novemberben bemutatkozó második részét, a Fekete Párduc: Wakanda, légy áldott!-ot forgatta a városban.

A Variety-hez eljutott rendőri jegyzőkönyv szerint

a pénztáros egy gyermeket váró afroamerikai nő volt,

ezt az információt azonban azóta sem az atlantai rendőrség, sem a Bank of America nem erősítette meg.

The post Csak pénzt akart kivenni, de mégis bankrablónak hitték a Fekete párduc rendezőjét first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés