:

Tóth Andi: Mára én is szer- vagy alkoholfüggő lehetnék

Tóth Andi: Mára én is szer- vagy alkoholfüggő lehetnék
  • 24.hu
  • 10 Mar, 2022
  • Címkék: #

Tóth Andi karrierje szépen ível felfelé. Az énekesnő naptára tele van koncertekkel, az álomlakásában él és az álomautóját vezeti. Mindezt egyelőre pár nélkül éli meg, és úgy van vele, hogy ha a férfiak azt várják, hogy ő közeledjen feléjük, inkább egyedül marad. Szerinte a gondolkodásmódja miatt nem jó korban és nem jó helyre született. A magánéletében és a munkájában is fekete bárányként tekint magára.

A pszichológusommal sokszor beszéljük, hogy azt érzem, lélekben legalább 50 éves vagyok

? mondta a Story magazinnak.

Az énekesnő szerint koraérettsége a neveltetéséhez vezethető vissza, a szülei ugyanis sosem kényeztették el, helyette arra készítették fel, hogy az élet nehéz, és magának kell megcsinálnia a saját szerencséjét.

Hálás vagyok, mert nem tartanék most itt, ha engem tutujgatnak a szüleim. Ha nem ilyen nehéz a gyerekkorom, 16 évesen, kölyök fejjel az X-Faktor után simán lecsúszok, és ahogy a sztárvilág nagy része, mára én is szer- vagy alkoholfüggő lehetnék.

Mint mondja, eddig nem barátkozott össze más zenészekkel, összesen három civil barátja van, ezzel be is zárul a kör. Nem érti viszont, hogy miért lett belőle az emberek céltáblája, vagy miért szeretik őt egyesek annyira, amikor nem is tudják, hogy ki ő igazából.

Nem is értem, mit utálnak, vagy mit szeretnek bennem, hiszen nem is ismernek. Egy kép, egy nyilatkozat vagy videó alapján alkotnak véleményt rólam. Fogalmuk sincs, hogy igazából ki vagyok, miből jövök, mikkel küzdök. Nem tudják, hogy szorongok, és nehezen viselem az idegenek érintését, még ha kedves rajongóról is van szó

? magyarázta Tóth Andi, hozzátéve, hogy neki ezek a végletes érzelmek kamuszagúak, és pont emiatt lehet az, hogy a szeretetet is nehezen tudja befogadni.

Bár elsősorban a saját boldogsága az álomkép, nem bánná, ha lenne mellette valaki, akivel közösen építheti az életét. Ha jönne az igazi, nem rémülne meg a házasság gondolatától, családanya is szívesen lenne fiatalon.

The post Tóth Andi: Mára én is szer- vagy alkoholfüggő lehetnék first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés