:

Milliókat fizettek a legendás, Holdon készült fotóért

Milliókat fizettek a legendás, Holdon készült fotóért
  • 24.hu
  • 10 Mar, 2022
  • Címkék: #

7 700 dollárért (mintegy 2,6 millió forintért) kelt el Buzz Aldrin holdsétás fotója – írja az MTI. A képet szerdán értékesítették egy koppenhágai aukción, amelyen eredeti NASA-felvételekre lehetett licitálni.

Az árverésen több mint 170 ezer dollár (nagyjából 58,2 millió forint) folyt be.Az Apollo 8-17 misszióiról készült, magánkézben lévő 74 fénykép között szerepelt Buzz Aldrin híres holdsétás fotója is, amely 1969 júliusában született az első holdra szálláskor. A képen Aldrin látható űrruhában, de a felvételt készítő Neil Armstrong is megjelenik Aldrin sisakján tükröződve. A fénykép akkoriban a National Geographic és a Life magazin címlapjára került.

NASA / AFP

Az űrből készült első földfelkeltét ábrázoló színes fotó az Apolló-8 misszióján született 1968-ban. Ez 13 ezer dollárért (közel 4,5 millió forintért) cserélt gazdát.

A ritka, eredeti fotókat a NASA bocsátotta ki korlátozott számban tudományos kutatások céljára, illetve nemzetközi folyóiratok publikációi számára. A Bruun Rasmussen aukciósház közleménye szerint a kollekciót egy magát megnevezni nem kívánó, dán kapcsolatokat ápoló külföldi kínálta fel eladásra.

The post Milliókat fizettek a legendás, Holdon készült fotóért first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés