:

Huszonöt éve mutatták be a Buffy, a vámpírok rémét, megemlékeztek róla a színészek

Huszonöt éve mutatták be a Buffy, a vámpírok rémét, megemlékeztek róla a színészek
  • 24.hu
  • 11 Mar, 2022
  • Címkék: #

A magyarul közepesen szörnyű Buffy, a vámpírok réme címet kapott klasszikus már az első, huszonöt éve született epizódjaival meghódította Amerikát, az ezredfordulón pedig egyszerűen nem lehetett megállítani, így a hét évad, illetve száznegyvennégy rész után, 2003 tavaszán záruló történet ma is komoly mennyiségű emléket szakít fel az egykori nézőkben.

Az emberiséget a vámpíroktól és más démonoktól megvédő Buffy Summers bőrébe bújt Sarah Michelle Gellar mellett a stáb több tagja, így Alyson Hannigan, Seth Green, vagy épp Eliza Dushku is ennek köszönhette a hirtelen népszerűségét, így a sorozat komoly ugródeszkává vált a karrierjeikben.

Nem meglepő tehát, hogy most, épp negyedszázaddal az 1997. március 10-i premier után mindegyikük örömmel tekint vissza ? Gellar a rajongóknak mondott köszönetet, akik szerinte épp úgy megérdemlik, hogy ünnepeljék őket:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sarah Michelle (@sarahmgellar) által megosztott bejegyzés

A később külön sorozatot is kapott Angelt alakító David Boreanaz más oldalról ragadta meg az évfordulót:

Egy Angyal született huszonöt évvel ezelőtt, még úgy is, hogy akkor már 245 éves volt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Boreanaz (@imdboreanaz) által megosztott bejegyzés

A Dawn Summers-szé vált Michelle Trachtenberg egy Gellarrel közös képet posztolt, boldog huszonötödik évfordulót kívánva a címszereplőnek, hozzátéve:

Lassan harminc éve ismerjük már egymást. Te adtad nekem ezt a felsőt, hogy átadhassak benne egy díjat neked. Azért, mert menő vagy. Még mindig az vagy, de én még mindig magasabb vagyok nálad!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Michelle Trachtenberg (@michelletrachtenberg) által megosztott bejegyzés

The post Huszonöt éve mutatták be a Buffy, a vámpírok rémét, megemlékeztek róla a színészek first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés