:

Még mindig az Apple az okosórák királya

A tavalyi év tíz legnépszerűbb okostelefonjából hét Apple-féle iPhone modell volt, és a cég az okosórák terén is tartja piacvezető pozícióját – derül ki a Counterpoint Research piackutató cég új elemzéséből. Bár az Apple Watch piaci részesedése csökkent 2020-hoz képest (2,8 százalékkal), de 2021-ben így is az összes eladott okosóra 30,1 százalékát tették ki az almás kiegészítők.

Counterpoint Research

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a csökkenő piaci részesedést egy éves szinten 24 százalékos növekedést produkáló piacon érte el az Apple, így hiába kisebb a tortából kivágott szelet, jó eséllyel az értékesített darabszám magasabb volt tavaly, mint 2020-ban, tehát még így is több Apple Watch találhatott gazdára tavaly, mint egy évvel korábban. Az elemzéséből kiderül továbbá, hogy a Samsung megszerezte a második helyet Huawei-től, leszakadóban van a Fitbit, a Garmin, a Xiaomi és az Amazfit pedig növekedést mutatnak a 2020-as eredményeikhez képest.

Kapcsolódó A magyarok sem félnek 100 ezret költeni egy okosórára Árérzékenyek vagyunk, ha okosórákról van szó, de azért szép számmal akadnak 100 ezer forint körüli modellek is a legnépszerűbb hazai választások között. Birkás Péter további cikkei 11 ezer százalékkal megugrott a VPN iránti igény OroszországbanAz oroszok tényleg betiltották az InstagramotMár nem lehet Putyin halálát kívánni a Facebookon és az Instagramon

The post Még mindig az Apple az okosórák királya first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés