Már félórája csöndben játszik, nem brümmög a billencses dömperjével, nem kér segítséget semmihez, nem akarja elmesélni az ovis napját, édességet sem próbál kikunyerálni. Én a konyhában teszek-veszek, vigyázok, hogy ne koccanjanak össze az edények, húzom az időt. Mindketten azt érezzük, hogy összedőlt a világ, vagy legalábbis a miénk összedőlt. Végül elrakom az utolsó tányért is a helyére, és bebaktatok hozzá bocsánatot kérni.