:

Varnus Xavérra hagytak egy orgonát, megvette hozzá az egész templomot és menekülteket fogadna benne

Varnus Xavérra hagytak egy orgonát, megvette hozzá az egész templomot és menekülteket fogadna benne
  • 24.hu
  • 17 Mar, 2022
  • Címkék: #

Varnus Xavér három éve él Kanadában, otthonához egy 1847-ben épült templom is tartozik, ahol előszeretettel indítja a reggelét orgonálással. A birtokától egy kilométerre nemrég egy újabb orgonát hagyományoztak rá, amit eszében sem volt elmozdítani a rendeltetési helyéről, ezért úgy döntött, a hangszer mellett a templomot is hozzáadja a gyűjteményéhez.

Kapcsolódó Varnus Xavér vett egy templomot Kanadában Ami 1847-ben épült egyébként.

Megláttam az orgonának meg az épületnek a 150 éves, csodálatos szerves építészeti egységét, és azt mondtam, hogy nürnbergi háborús bűnösként kell fölkötni, azt, aki innen kiszedi ezt a gyönyörű orgonát. Úgyhogy odafordultam az egyháztanács elnökéhez és azt mondtam, megveszem a templomot

? mondta a Fókusz tegnap esti adásában Xavér, aki már azt is tudja, mire fogja első körben felhasználni az épületet.

Legelső felhasználása ennek a gyönyörű épületnek az lesz, hogy egyszerűen tényleg felajánlom a menekülteknek, hogy éljenek ott és lakjanak ott. Talán még örülnek is, hogy napi két órát orgonálok majd nekik.

Az orgonaművész egyébként éppen az orosz-ukrán háború kitörésének napján érkezett meg Magyarországra, azóta több barátja is kereste telefonon, hogy tudná-e fogadni őket egy időre Kanadában. Mindenképpen szeretné segíteni a menekülteket, mielőtt hazautazna, március 19-én koncertet is ad a Fasori evangélikus templomban, hogy a bevételből a rászorulókat támogathassa.

The post Varnus Xavérra hagytak egy orgonát, megvette hozzá az egész templomot és menekülteket fogadna benne first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés