:

Gődény György verset szavalt a köztévében

Gődény György verset szavalt a köztévében
  • 24.hu
  • 17 Mar, 2022
  • Címkék: #

Gődény György is megkapta a maga 5 percét a köztévében, hogy bemutassa pártját és választási programját. Normális életet szeretne a Normális Élet Pártja – ezt közölte a párt listavezetője, majd arról beszélt, hogy pártja az ?egyszerű hétköznapi embereket? képviseli, mert rájuk alapul a magyar társadalom, és ők építik fel az országot, mégis ki vannak használva.

Éljünk békében, olyan normális életet, ahol lehetőségünk van normális lakhatásra, a fiataloknak lakáshoz jutásra úgy, hogy nem adósodnak el életük végéig, megkapjuk a bért, amiért dolgozunk, és ennek nagy részét nem veszik el

– ismertette pártja ?programját? Gődény, aki fontosnak tartja, hogy olyanok jussanak be a parlamentbe, akik tudják, hogyan élnek a ?hétköznapi emberek?.

Gődény György ezt követően elszavalta Kölcsey Ferenc Huszt című versét, majd arról beszélt: nem a múlton merengés, a dicsőséges napok felemlegetése hozza el a jövőt, hanem tudni kell, hol tartunk és hová akarunk eljutni.

Szerinte a nyugati típusú demokrácia globális felszámolás alatt van – folytatta -, egyre több kormány használ diktatorikus és zsarnoki elemeket, amelyeket a Normális Élet Pártja elfogadhatatlannak tart.

Se bal, se jobb, csak a normális élet!

– mondta a listavezető.

A közmédia szerdától három héten keresztül a szavazólapon való megjelenés sorrendjében, szerdánként és csütörtökönként lehetőséget biztosít az országos pártoknak, pártszövetségeknek arra, hogy élő adásban, öt percben mutassák be választási programjuk fő gondolatait. Ezt tegnap Márki-Zay Péter is megtehette:

Kapcsolódó Márki-Zay Péter a köztévében Orbánról: Gyújtogatóra ne bízzák a tűzoltást Öt percet kapott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

The post Gődény György verset szavalt a köztévében first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés