:
Breaking News

Anyja és testvére halálát okozta a sofőr, tagadja a tettét, másfél évet kértek rá

  • 24.hu
  • 17 Mar, 2022
  • Címkék: #

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a fiatal férfival szemben, aki tavaly júliusban két hozzátartozója halálát okozta az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál azzal, hogy nem tartotta be a megfelelő követési távolságot az ügyészség szerint.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség 1 év 6 hónap fogházbüntetést, és három év közúti járművezetéstől eltiltást kért a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is.

Kérdésünkre elmondta, hogy a férfi nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, hogy nem ő okozta a balesetet.

A vádirat szerint a férfi egy személyautóval haladt az M5-ösön Szeged felé. A vádlott mintegy 93-103 km/óra sebességgel hajtott. Az időjárás derült volt, a látási viszonyok is jók voltak, a sztrádán pedig nagy volt a forgalom.

Előtte egy nyerges vontató haladt, ami egy félpótkocsit vontatott. A járműszerelvény forgalmi okból mintegy 7-8 km/óra sebességgel haladt, ami miatt mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjét egyidejűleg villogtatta. A lassan haladó teherautó a féktávolságon kívül észrevehető volt.

Donka Ferenc / MTI

A vádlott azonban nem tartott megfelelő követési távolságot és az autóját hirtelen balra kormányozta, hogy elkerülje az ütközést. Ennek ellenére mintegy 80-90 km/óra sebességgel a félpótkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés miatt a vétkes sofőr autója a belső sáv irányába sodródva érintőlegesen nekiütközött egy másik kocsinak, ami a belső sávban forgalmi okból mintegy 15-20 km/óra sebességgel haladt.

Az ütközés után a terhelt autója a belső sávban, elejével a leállósáv irányába állt meg. A vádlott három utast szállított, akik közül a jobb oldali első ülésen ülő férfi és a jobb oldali hátsó ülésen helyet foglaló nő ? a vádlott testvére és anyja – olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. A harmadik utas és a vétkes sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Valamennyiük biztonsági öve be volt csatolva.

A vádhatóság szerint a tragédia azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elől haladó jármű mögött ? annak hirtelen fékezése esetén is ? meg lehessen állni. Az ügyészség másfél év fogházbüntetést és három v közúti járművezetéstől eltiltást kért a férfire.

The post Anyja és testvére halálát okozta a sofőr, tagadja a tettét, másfél évet kértek rá first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés