:

Jogerősen fideszes kisgömböcnek lehet nevezni a legnagyobb vagyonkezelő alapítványt

  • 24.hu
  • 17 Mar, 2022
  • Címkék: #

Jogerősen pert vesztett a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCCA) az MSZP és Molnár Zsolt szocialista képviselő ellen. Az MCCA, amelynek kuratóriumi elnöke Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, azért perelt, mert fideszes háttérintézménynek, a Fidesz janicsárképzőjének, valamint fideszes kisgömböcnek nevezték egy másfél évvel ezelőtti videóban, amelyben az is elhangzott, hogy közreműködtek a ?fideszes lenyúlásban?.

Azt is kifogásolták, hogy Molnár Zsolt videójában (amit azután forgatott a Balaton-parton, miután egy törvényjavaslat szerint az állam több vidéki ingatlant ajándékozott az alapítványnak) a révfülöpi hajókikötőt mutatta, ami ? a révfülöpi vitorláskikötővel ellentétben ? nem került az alapítvány tulajdonába. Az MCCA azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg, megsértették a jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait és hogy valótlanul híresztelték, hogy a felvételen szereplő révfülöpi hajókikötő az alapítvány tulajdonába került.

A bíróság első- és másodfokon is elutasította az alapítvány keresetét és a perköltségek megfizetésére utasította az MCCA-t.

? A bíróság álláspontja szerint Molnár Zsolt a tényekből vont le következtetést, amikor a közleményben az MCCA-t a Fidesz ?háttérintézményének? nevezte. A bíróság álláspontja szerint ez szintén egy olyan politikai véleménynyilvánításnak minősül, amely a felperesnek a személyiségi jogát nem sértette ? olvasható a 24.hu birtokába került ítéletből, amely a többi kifogásolt jelzőnél (janicsárképző, kisgömböc, fideszes lenyúlás) is hasonlóan érvelt. A Mathias Corvinus Collegium ugyanis több százmilliárd forint értékű állami vagyon tulajdonjogát kapta meg ingyenes juttatásként, és Orbán Balázs kuratóriumi elnök államtitkárként részt vett az alapítványnak állami vagyont juttató törvényjavaslat bizottsági vitáján, ahol úgy nyilatkozott a kormány nevében, hogy támogatja a javaslatot ? emlékeztetett az ítélet indoklásában a bíróság.

Molnár Zsolt tévedését, hogy a videójában a vitorláskikötő helyet a hajókikötő szerepelt, jelentéktelen tévedésnek minősítette a Fővárosi ítélőtábla, ami emiatt alkalmatlan az alapítvány jó nevének megsértésére. ?A két, összetéveszthető ? és a felvétel szerint összetévesztett ? ingatlan rendeltetése oly mértékben hasonló (kikötő), hogy nem az befolyásolja jelentősen a felperesről véleményt formáló médiafogyasztót, hogy melyik kikötő tulajdonjoga kerül a
felpereshez, hanem az, hogy a felperes törvénymódosítás útján, ingyenesen jutott több ingatlanhoz? ? olvasható az indoklásban.

Több mint 500 milliárdot kaptak

A Mathias Corvinus Collegium Alapítványt Tombor Balázs kormányközeli üzletember hozta létre, ehhez csatlakozott a magyar állam több mint 500 milliárd forintos vagyonjuttatással. Megkapta többek között a Richter- és a Mol-részvények tíz százalékát, száz milliárdot is meghaladó pénzbeli juttatásokban is részesült, ezek mellett számos értékes fővárosi és vidéki ingatlant is átruháztak az alapítvány részére. Az MCCA fő célja a tehetséggondozás az alapító okirata szerint.

The post Jogerősen fideszes kisgömböcnek lehet nevezni a legnagyobb vagyonkezelő alapítványt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés