:

Készül a The Witcher negyedik része

Készül a The Witcher negyedik része

Habár sejteni lehetett, hogy a lengyel CD Projekt RED folytatni fogja az elképesztően sikeres The Witcher-játéksorozatát, de még így is kifejezetten váratlannak nevezhető a bejelentés, miszerint már készül a negyedik rész. A fejlesztőstúdió meglehetősen szűkszavú közleményben tudatta a világgal a nagy hírt, és a készülő folytatásról egyelőre szinte semmit nem tudni, csak egy artwork látott napvilágot, amin a sorozat címe mellett A New Saga Begins felirat olvasható. Ami akár arra is utalhat, hogy az új epizódban már nem Ríviai Geralt lesz a főszereplő.

CD Projekt RED

Kiderült továbbá, hogy a program az Unreal Engine 5 felhasználásával készül, tehát a lengyel csapat új alkotását nem a korábban használt, saját fejlesztésű REDengine fogja hajtani.

A sorozat legutóbbi része, az eredetileg 2015-ben kiadott The Witcher 3: Wild Hunt a megjelenését követően egyaránt lenyűgözte a játékosokat és a sajtót, legalább 250 Év játéka-díjat zsebelt be, és két kiegészítő is megjelent hozzá, Hearts of Stone és Blood & Wine címmel. A játékból világszerte 30 milliónál is több példányt értékesítettek, miután megjelent szinte minden létező platformra, a PC-től kezdve két generációnyi Microsoft és Sony konzolon át egészen a Nintendo Switch-ig.

A játéksorozat Andrzej Sapkowski lengyel szerző fantasysorozatát vette alapul, ám nem a novellák és regények adaptációja volt, hiszen a három részen keresztül ívelő sztori lényegében az írott történetek folytatása, szemben a Henry Cavill főszereplésével készült a Vaják (The Witcher) című netflixes szériával, ami viszont az irodalmi művek feldolgozása.

Birkás Péter további cikkei Ne dőljön be a Facebookon hirdetett elektromos rolleres átverésnek!Ha ilyen routert használ, érdemes azonnal frissíteniMegjött Androidra a funkció, ami iPhone-on már tavaly óta elérhető

The post Készül a The Witcher negyedik része first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés