:

Átépítik a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotát

Átépítik a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotát
  • 24.hu
  • 22 Mar, 2022
  • Címkék: #

A főváros szívében álló Károlyi-palota, illetve a Károlyi-kert közel kétszáz éve a pesti belváros egyik legfontosabb helye, hiszen a falai a modern kori magyar történelem számos eseményét látták. A korábbi palota teljes átépítésével, Anton Pius Riegl tervei szerint 1832-1841 közt létrejött épület az 1838-as nagy pesti árvíz során kétszáz menekültnek adott otthont, a forradalom és szabadságharc alatt Jellasics horvát bán otthonává vált, később pedig a később VII. Eduárd néven angol királlyá vált walesi herceget is látta.

A XX. század sem múlt el persze nyomtalanul felette, sőt, ekkor történtek az igazán nagy változások: a Magyar és Ferenczy István utcák sarkánál egykor pálmaházat is rejtő kert 1929-ben a főváros tulajdonába került, három évvel később pedig a köz előtt is megnyitott, míg az épület jó része 1930-ben a Fővárosi Képtár otthonává vált.

Az azóta eltelt kilenc évtizedben a külső és a belső is erősen átalakult: a harmincas évek végén Wälder Gyula a déli szárnyat építette át, sőt, ablaksorokat helyezett az akkor még tűzfalként működő Henszlmann Imre utca felőli frontra, az északi oldalt pedig a nemrég a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításán dolgozó Kőnig Tamás és Wagner Péter gyúrta át.

Google Earth A palota és a kert a Google műholdképén

A ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó épületet most újra átépítik: az 1,8 milliárd forintból megvalósuló projektet egy 2021 októberi kormányrendelettel (591/2021.) nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánították, most pedig megindult a 2022. február 16-án véglegessé vált építési engedély szerinti átalakítása ? derült ki a PIM által közzétett Facebook-posztból, ami szerint

modernizálják a közönségforgalmi, illetve kiállítási tereket.

Részletekről a poszt nem mesél, azok azonban a Magyar Közlönyben megjelent kiemelést elmagyarázó Indoklások Tárából, illetve a hatósági rendszerben látható építési engedélykérés mellékleteiből kiderülnek ? eszerint a Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünneplő rendezvénysorozatra készülve elindult munkák nyomán

egybenyitják a Károlyi-kertet, illetve a palota udvarát, utóbbiban új kőburkolatot helyeznek el részlegesen felújítják, illetve modernizálják a déli szárny Wälder által átépített tereit a látogatók által használható lift kerül az egyik, alig harminc négyzetméter alapterületű légudvarba, hogy a kiállítóterek akadálymentessé válhassanak ÉTDR

Egy további részletet az Index cikke is rejt: eszerint az udvarban világos színű bútorok, illetve mészkőburkolat jelenik meg, így a terület nem csak kétszáz fős rendezvényekhez, de akár a közelben tanuló egyetemisták pihenését, illetve tanulását is segíti majd:

Petőfi Irodalmi Múzeum

A PIM a változásokról szóló Facebook-posztja itt olvasható:

The post Átépítik a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotát first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés