:

Benkő: Magyarország már januárban felállított egy zászlóalj-harccsoportot

Benkő: Magyarország már januárban felállított egy zászlóalj-harccsoportot
  • 24.hu
  • 24 Mar, 2022
  • Címkék: #

Már eddig is az a magyar katonákból álló harccsoport látta el a keleti országrészben a megerősített jelenlétet, amelyet nyitottá tettek és amelyhez öt nemzet jelezte a csatlakozását ? mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter a brüsszeli NATO-csúcs után tartott beszélgetésen Budapesten. A mostani NATO-csúcs nyomán az Egyesült Államok, Olaszország, Törökország, Horvátország és Montenegró döntött úgy, hogy csatlakoznak a magyar vezetésű harccsoporthoz.

A miniszter kérdésre válaszolva azt nem tudta megmondani, hogy mikor érkezik a többi nemzet katonája, mert arról minden tagállam maga dönt. Ugyanakkor elmondta: saját felszerelésükkel vesznek majd részt a magyar katonákkal közös kiképzési és felkészítési feladatokban a Dunántúlon, a bakonyi gyakorlótéren. Benkő Tibor kiemelte: a jelenlegi helyzet nem indokolja, hogy a keleti országrészben más nemzetek katonái is részt vegyenek a feladatokban.

A honvédelmi miniszter felidézte: Ukrajna határánál már tavaly novemberben megjelentek a kiképzést és gyakorlatot végrehajtó orosz csapatok, így a NATO kidolgozott egy több lépcsőből álló reagáló tervet.

Magyarország már január 17-én felállított egy zászlóalj-harccsoportot, melyet a NATO-nak is felajánlott mint előretolt megerősítő jelenlétet. A magyar katonákból álló, magyar vezetésű harccsoport már február végére elérte a NATO harckész minősítését. Hasonló NATO-erők voltak eddig is a Baltikumban és Lengyelországban ? tette hozzá.

Benkő Tibor megjegyezte: most a NATO úgy döntött, hogy az eddigi előretolt jelenlétet átváltják előretolt védelemre, de ez a magyar emberek életében nem jelent változást. Kiemelte: cél, hogy a lehető legrövidebb időn belül érjen véget a háború.

(MTI)

The post Benkő: Magyarország már januárban felállított egy zászlóalj-harccsoportot first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés