:
Breaking News

Már akkor erős női karakterekről készített filmet, amikor még csupa férfi uralta a szakmát

Már akkor erős női karakterekről készített filmet, amikor még csupa férfi uralta a szakmát
  • 24.hu
  • 24 Mar, 2022
  • Címkék: #

Kis híján festő lett, aztán miután rendező lett, kétszer is majdnem visszavonult ? az idei Oscar legnagyobb esélyesének számító A kutya karmai közt előtt tizenkét évig nem rendezett filmet. A 67 éves Jane Campion múzsái közt ott van Frida Kahlo és Emily Brontë is, utóbbiban elsősorban a rettenthetetlen függetlenségét tartja a legnagyobbra amellett a képessége mellet, hogy annak ellenére tudott olyan karaktereket alkotni, mint Heathcliff, hogy nem volt túl sok saját, személyes tapasztalata a férfiakkal.

Míg ma már egyre inkább ünneplik a női filmeseket, ő már akkor ezen a vonalon volt, amikor még a mainstreamből kirívó, gyakran provokációnak titulált dolog volt feminista filmeket készíteni. Mindez nem is meglepő, hiszen Campionra nagy hatással volt a hetvenes évek feminista hulláma, filmjeiben szinte tankönyvi pontossággal fordítja meg a hollywoodi mainstreamre jellemző nézői tekinteteket: míg a hagyományos elbeszélésmódban a nézői tekintet birtoklója hímnemű, a nő pedig csak a tekintet és a vágy tárgya, addig Campion felszabadítja női főhőseit. Alkotásaiban egyrészt a klasszikus nő-férfi közti dominanciát rúgja fel, másrészt nagyon gyakran erős kritikával illeti a toxikus maszkulinitást, amelyet azonban az egész életművére jellemző érzékenységgel kezel. Az is újszerűen hatott a nyolcvanas-kilencvenes években, ahogy a szexualitást kezeli: míg szinte minden filmjének jellemzője a visszafogott erotika, ezen a téren sem találjuk a hagyományos alá-fölérendelt viszonyt, nagyon gyakran női hősei kezdeményeznek.

Bevallottan intuitív alapon dolgozik, nagyon sokat merít személyes nehézségeiből és tragédiáiból, amiből akadt pár:

Úgy érzem, az alkotásaim nagy része abból a részemből fakad, amely nem igazán tudja kontrollálni az érzéseit vagy úgy egyáltalán bármit.

Nem véletlen, hogy a nőket középpontba állító filmek rendezői rendre őt nevezik meg inspirációként, ahogyan az sem, hogy aki igazi színészi kihívásra vágyik, az vele akar dolgozni.

Ismert színészcsalád sarjaként előbb festő, majd rendező lett

Művészcsaládból származik: szülei, Edith és Richard az új-zélandi színházi élet meghatározó alakjai voltak, ők alapították a New Zealand Players nevű színházat, amely az elsők közt volt a szigetországban. Elmondása szerint gondoskodó, ám gyerekeiktől sok időt távol töltő szülőkkel nőtt fel: Richard ünnepelt rendező, Edith Új-Zéland egyik legismertebb színésznője volt, ennek megfelelően alig voltak otthon. Családi életük közel sem volt tökéletes: édesapja sorozatos hűtlensége miatt édesanyja depressziós lett, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Campion szerint anyja miatt már gyerekkorában osztályrészül jutott neki a rettegés, egy ponton olyannyira látta édesanyján a szenvedést, hogy azt mondta neki, megértené, ha véget vetne az életének.

Szörnyen megrémített, hogy ennyire közel volt hozzám a reménytelensége.

Édesanyját ennek ellenére egy érzékeny, gondoskodó, szellemes, ám gyakran távolságtartó és gondterhelt nőként jellemezte, aki azonban egy olyan fontos leckét tanított neki, amelyet azóta ő is alkalmaz a színészeivel: meg kell találnia a belső erejét. Jane és két testvére gyerekkora tehát a színházi világban telt, amely akár azonnal ebbe az irányba is állíthatta volna karrierjét, ám ő inkább a dacos másik véglet volt: nem akart ezzel foglalkozni. Többek közt édesanyja lelki vívódásai ösztönözték arra, hogy antropológiát tanuljon, el akart ugyanis mélyedni az embert és az identitást érintő témákban. Az antropológus végzettség megszerzése után visszatért a művészi pályához, igaz, a filmekből még akkor sem kért: Sydney-ben szerzett diplomát festő szakon.

Miközben festőnek tanult, rájött, hogy a festészet túl szűk keretet biztosít számára a művészi önkifejezésre, ekkor fordult a filmezés felé. Rajztudása sokat segít neki a filmkészítésben: ötleteit nagyon gyakran egyből storyboardokban rajzolja meg. Első szuper 8-as rövidfilmje, az 1980-ban készített Tissues megerősítette abban, hogy a filmrendezői pályán érzi igazán otthon magát, ennek megfelelően el is végezte a rendezői szakot.

Egyik iskolai rövidfilmjében, az Egy lány történetében ismerős motívumok bukkannak fel a depressziós anyával és a hűtlen apával, és főleg a diszfunkcionális családban szenvedő lánnyal, aki két társával együtt a felnőttlét küszöbén ismerkedik szexualitásával, az ebből és a felnövésből fakadó traumákkal. Már itt megmutatkozott, hogy legjobban a női sorsok izgatják, és egészen egyedi hangvételben tud erről filmet készíteni. Az alkotás főszereplője eredetileg az akkor még csak 14 éves Nicole Kidman lett volna, aki a két lány közti csókjelenet miatt nem vállalta a szerepet ? azóta már karrierje rossz döntése közé sorolta a visszautasítást.

Már a korai alkotásai egyikével, az egyetem alatt készített Lecke fegyelemből (Peel) című kisfilmjével kijutott Cannes-ba, és rögtön meg is nyerte a rövidfilmes Arany Pálmát. Nemcsak azt bizonyította be első filmjeivel, hogy kiemelkedően tehetséges, hanem azt is, hogy rendkívül keményen dolgozik, ebből fakadón viszont nem ismer határokat. Épp a Peel készítése alatt pörgette magát annyira túl, hogy a kórházban kötött ki, a kimerültség által okozott légcsőhurutja ugyanis olyannyira súlyosbította gyerekkori asztmáját, hogy alig kapott levegőt.

Azt gondoltam: Istenem, ha bárki megtudja, hogy egy hétperces film elkészítése kórházba juttatott, soha többé nem fognak nekem munkát adni

? mesélte a New York Timesnak adott interjújában.

Campion egyrészt vélhetően hatékonyan titkolta a kórházi intermezzót, másrészt rájött, hogy a filmkészítés fizikailag és mentálisan megterhelő folyamatát a jóga és a meditáció segítségével tudja ellensúlyozni, így a Peel után rögtön lehetőséget is kapott arra, hogy megcsinálja első nagyjátékfilmjét.

Már ekkor tudta, hogy filmjei nem valók mindenkinek, főleg nem egy olyan szakmában, amelyet főleg férfiak uralnak.

A Sweetie fogadtatása is ebben erősítette, és bár elkötelezte magát saját elvei mellett, nem titkolta, mennyire nehezen viselte ezt: bevallása szerint az egész napot végigsírta a cannes-i Carlton Hotelben, miután a kritikusok szétszedték a filmjét, sőt, egy interjúban azt is elárulta, hogy ha nem ügyködött volna már következő filmjén, az Egy angyal az asztalomnál előkészítésén, akkor valószínűleg soha többé nem csinál filmet.

Jól tette, hogy folytatta: második nagyjátékfilmje jó kritikai fogadtatásban részesült, az önbizalomtuning pedig arra sarkallta, hogy elővegye a már a Sweetie előtt is dédelgetett ötletét egy néma anyáról és annak lányáról, amelyhez azonban korábban bevallottan nem érezte magát elég érettnek. Az a közel fél évtized viszont késszé érlelte Campionban a tervet, A zongoraleckével ő lett az első női rendező, aki Arany Pálmát nyert Cannes-ban, és a második nő az Oscar történetében, akit a legjobb rendező díjára jelöltek. Még ha az utóbbit nem is, a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscart hazavihette.

Timothy A. CLARY / AFP Holly Hunter, Anna Paquin és Jane Campion A zongoraleckéért nyert Oscar-díjaikkal az 1994-es gálán Los Angelesben.

Tíz hónappal az 1994-es Oscar-győzelme előtt komoly tragédia érte: első fia, Jasper alig két héttel a születése után meghalt. A Vanity Fairnek két évtizeddel a tragédia után nyílt meg először arról, hogy teljesen földbe döngölte a gyász, dolgozni sem tudott miatta.

A legemberibb élményem, amely valaha volt. Onnantól kezdve mindenkivel szolidarítasz, aki gyászol. Nem fordíthatod el az arcod attól, aki szenved, mert nagyon jól tudod, hogy ez szinte egy klub

? mesélt fia elvesztéséről.

Nők és férfiak egész generációját inspirálta

A zongoralecke nemcsak Campion életében volt mérföldkő: egy sor szakmabeli említi hivatkozási pontként. Az idén Az elveszett lánnyal a legjobb adaptált forgatókönyvért jelölt Maggie Gyllenhaal például 16 éves korában látta a filmet, elmondása szerint azóta sem találkozott ilyen kifejezésmóddal, amely nagyban inspirálta őt rendezőként. Kirsten Dunst az ujjlevágós jelenetnél döbbent rá, hogy Campion ért a legjobban a női színészvezetéshez, színészként az egyik legfontosabb célkitűzése volt, hogy a rendezőnővel dolgozhasson. A kanadai csodagyerek, Xavier Dolan elsősorban Campionnak mondott köszönetet, amikor a rendezőnő által vezetett zsűri neki ítélte a fődíjat Mommy című filmjéért 2014-ben. Köszönőbeszédében őt méltatta, azt, hogy A zongoraleckével utat mutatott számára, egyúttal arra sarkallta, hogy a nők számára akarjon olyan szerepeket írni, amelyben a nők nem tárgyak vagy áldozatok, hanem gyönyörű és erős karakterek.

Elizabeth Mosst ? aki A tó tükre című sorozatban dolgozott együtt Campionnal ? szintén ő inspirálta abban, hogy rendezőként kipróbálja magát.

Hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy teret adjon a színészeknek a forgatásokon. Ez a legfontosabb dolog, amit megtanultam tőle rendezőként, és amit nap mint nap hasznosítok is, ha filmet rendezek ? vélhetően a legfontosabb dolog, amit valaha egy rendezőtől kaphattam.

Hiába az Oscar, ha a filmvilág még nem állt készen Campion zsenijére

Oscar és zajos siker ide vagy oda, a kilencvenes évek filmipara még egyáltalán nem volt ideális terep a női nézőpontok kinyilatkoztatására, amelyet a szakma inkább provokációként értékelt: nem volt véletlen, hogy következő három filmje, az Egy hölgy arcképe, a Szentek és álszentek és a Nyílt seb akkor még sem kritikai, sem anyagi sikert nem jelentettek, csupán egy szűk réteg értékelte igazán.

Akkoriban nem volt könnyű dolga a nőknek. Volt egy kis fellángolás a hetvenes és nyolcvanas években, amikor ezen a téren a dolgok egy kicsit javultak, viszont aztán jött az, hogy, oké, megvolt az te pillanatot, de most már senki sem kíváncsi rád

? idézte fel a munkássága iránt hirtelen jött érdeklődést, majd annak elvesztését.

Majdnem két évtizednek kellett eltelnie, hogy ezek az akkor még mostoha fogadtatásban részesült filmek bekerüljenek a köztudatba, és a kritikusok a keblükre öleljék őket. Ugyan még megcsinálta a jó kritikai visszhangot kapó, John Keats és Fanny Brawne kapcsolatát feldolgozó Fényes csillagot ? addigi karrierje során az egyetlen film, amelynek férfi főszereplője is van ?, hátat fordított a filmeknek, akkor még úgy gondolta: örökre. A történetmesélésnek viszont maradt, csak a formátum változott: A tó tükre című sorozattal visszatérhetett női hősei közé. A két évadot megélt bűnügyi drámasorozat második évadában az Egy hölgy arcképe után ismét együtt dolgozhatott közeli barátnőjével, Nicole Kidmannel.

ANNE-CHRISTINE POUJOULAT / AFP Nicole Kidman, Elisabeth Moss, Jane Campion és Gwendoline Christie A tó tükre második évadának bemutatóján a cannes-i filmfesztiválon 2017 május 23-án.

Tizenkét évnek és egy metoo-hullámnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a filmnézők szélesebb rétege és a filmipar is felnőjön Campion nagyságához.

A rendezőnő immár több mint egy évtizede nem készített filmet, és a végleges visszavonuláson gondolkozott, amikor Thomas Savage regénye, A kutya karmai közt elé került olvasmányként, nem azzal a szándékkal, hogy filmet készítsen belőle. Már az első jelenete, a bikaherélés a hatalmába kerítette:

Úgy voltam vele, hogy édes Istenem, oké, ezek szerint kasztráljuk a maszkulinitást. Ez hihetetlenül érdekes

? idézi a már említett New York Times-cikk Campion reakcióját. Akkor jött rá igazán, hogy máris filmként gondol rá, amikor elkezdett utánajárni a regény megfilmesítési jogainak. A Netflix ekkor szokás szerint jó érzékkel vette észre, hogy a női történetek nagy mesélője tizenkét év után filmet készítene, ráadásul végre az időzítés is megfelelő. 30 milliós büdzsét biztosítottak a filmhez, Campion pedig a nyugdíjba vonulásról megfeledkezve szokás szerinti maximális elhivatottsággal vettette bele magát a munkába. Ami húsz évvel korábban nem sikerült, az most igen: Kirsten Dunsttal még a színésznő karrierje hajnalán akart együtt dolgozni egy végül meg nem valósuló Alice Munro-adaptáción. A méltatlanul alulértékelt színésznőnek castingra sem kellett mennie, Campion ?csupán? annyit kért tőle, legyen olyan jó, mint a Melankóliában. Ennél jóval merészebb volt a film kulcsfigurája, Phil esetében a színészválasztás: bár kétség sem fér hozzá, hogy Benedict Cumberbatch generációjának egyik legnagyobb tehetsége, meghökkentő választás volt az egyik legbritebb brit színészt felkérni a létező legamerikaibb szerepre, egy kőkemény cowboy eljátszására.

Kapcsolódó Végre egy film, ami megszavaz a nézőnek némi intellektust: ezért lett A kutya karmai közt a díjszezon kedvence A kutya karmai közt emlékeztet: nem kell mindent a néző szájába rágni, összerakja majd, amit kell, ő maga. De mit tud ez a film, ami tizenkét Oscar-jelölést ért?

A rendezőnő híres arról, hogy színészeit rendkívüli módon bevonja és megdolgoztatja, emiatt is keresi a kegyét mindenki, aki valódi színészi kihívást keres. Cumberbatch például azt nyilatkozta róla, hogy még sosem dolgozott olyan rendezővel, aki ennyire bevonja magát a karakter kialakításába, és ilyen mélyen beleássa magát szereplői jellemrajzába.

EKATERINA CHESNOKOVA / SPUTNIK / AFP Jane Campion, Benedict Cumberbatch és Kirsten Dunst A kutya karmai közt premierjén a cannes-i filmfesztiválon 2021. szeptember 2-án.

Dunsttal például kitakaríttatta a saját lakását, hogy lássa, meg tud-e vetni egy ágyat, és meg tud-e teríteni úgy, ahogy a filmbéli karaktere. Egy sor olyan jelenetet játszatott el vele, ami benne se volt a forgatókönyvben, hogy még jobban belehelyezkedhessen a karakterbe. Cumberbatch még komolyabb házi feladatot kapott: a forgatás előtt hetekkel korábban kiküldte Montanába egy ranchra, ahol egy cowboy-jal és annak feleségével élt egy ideig. Megtanult lovagolni, kötelet tekerni, bendzsózni, egy kézzel cigit tekerni, bikát kasztrálni. Campion arra bátorította, hogy vigye olyan messzire a method acting módszerét, ameddig csak tudja. Emellett megadta neki azt, ami Cumberbatch szerint a legnagyobb luxus egy színész számára: időt, hogy mindezt végigcsinálhassa.

Jane-nek van ez a fajta csodálatos kreatív kíváncsisága a karaktereivel kapcsolatban ? szeretné látni az összes csúnya részüket is, de meg is akarja érteni azokat

? árulta el Dunst a Guardiannek, és pont ez a kettősség volt az igazán izgalmas kihívás a rendezőnő számára: a brutalitás és a gyengédség kettősét megjeleníteni a filmben, amelynek kulcsfigurája a film antagonistája, Phil volt. A toxikus karaktert belengő fenyegető légkört, azt, hogy Phil úgy képes terrorizálni Rose-t, hogy a közelébe se megy ? például a bendzsójátékával vagy csak a távolról rávetett pillantásaival ?, saját élményeiből építette fel, ezáltal vált igazán személyessé számára az alkotás.

Meglátta ugyanis a párhuzamot gyerekkori énje és Rose rettegése között. A már említett interjúban osztotta meg, hogy egy kiskori élményét jutatta eszébe a fenyegető légkör: öt és tizenegy éves kora közt egy dadus vigyázott rá és két kisebb testvérére, aki folyamatosan bántalmazta őt és lánytestvérét. A két kislány képtelen volt elmondani szüleiknek az abúzust, némán tűrték a terrort.

Nagyon kicsik voltunk, és túl nagy súly volt ez ilyen fiatalon. De később arra gondoltam, hogy emiatt tudtam megérteni Phil terrorját. Mindig éreztük, amikor a házban tartózkodott.

A nyomasztó fenyegetettség érzését remek színészei tolmácsolásában tökéletesen vitte vászonra, nem véletlen, hogy A kutya karmai közt az idei Oscar legnagyobb esélyese a tizenkét jelölésével, Campion pedig történelmet írhat második díjával, sőt, először fordulhat elő, hogy zsinórban két egymást követő évben nyer női rendező Chloé Zhao tavalyi díja után.

Akármi is történjen a vasárnapi gálán, Campion a nők filmszakmabeli térnyerésének igazi vezéralakja lehet most, hogy egyre nagyobb a női nem reprezentációja ezen a területen. Következő filmtervről egyelőre nincs hír, bár nagy kár lenne, ha épp most fogná el ismét a visszavonulási vágy. Az viszont biztos, hogy szakmai hitvallását és tapasztalatait továbbadja: jelenleg épp egy új-zélandi filmes iskola megalapításán dolgozik, ahol ő és több pályatársa ? köztük Sofia Coppola is önként vállalkozott ? fogja oktatni a szakma fortélyait ingyenesen.

Campion munkásságának lényegét és jelentőségét A zongoralecke Oscar-díjas főszereplője, Holly Hunter foglalta össze a lehető legfrappánsabban:

Campion a női nézőpontot manifesztálja. Filmjeit képtelen lenne megrendezni egy férfi. Amikor nézed őket, érzed azt az elemi erőt, ami csak az ő történetein keresztül áradhat.

The post Már akkor erős női karakterekről készített filmet, amikor még csupa férfi uralta a szakmát first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés