:

Kirúgtak 165 embert, majd nyertek 288 millió forint közpénzt, aztán bedőlt a vállalkozás

Kirúgtak 165 embert, majd nyertek 288 millió forint közpénzt, aztán bedőlt a vállalkozás

Versenyképessége növelésére nyert el több mint negyedmilliárd forintot a magyar államtól egy olyan gazdasági társaság, amely a támogatás megítélése után nem sokkal végrehajtási, majd felszámolási eljárás alá került – értesült a 24.hu. A szálak egy zuglói kertes ház alagsorába vezetnek, ez a székhelye a főtevékenységként üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó Top Hygiene Kft-nek.

A társaság számára 2021 februárjában ítélt meg 288 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Külgazdasági és Külügyminisztérium a koronavírus-járvány miatt létrehozott versenyképesség-növelő pályázati forrásból.

A döntést megelőző hónapokban a cégtől – feltehetően tömeges létszámcsökkentéssel – 165 embert bocsátottak el. Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint a 2020 novemberében foglalkoztatott 174 alkalmazottból 2021 februárjára csupán 9 dolgozó maradt meg. Ezenkívül a 2020-as évre vonatkozóan még pénzügyi beszámolót sem adott le a cég.

A társaság ellenőrzését végző könyvvizsgáló tavaly májusban lemondott, mert nem tették lehetővé számára, hogy elvégezze a vizsgálatokat a cég működésével kapcsolatban. Rocskai János kérdésünkre elmondta, neki is gyanúsnak tűnt a vállalkozás, ugyanis annak ügyvezető-tulajdonosával, Kiss Tiborral sosem találkozott vagy beszélt, csak a cég könyvelőjével került kapcsolatba. A XI. kerületbe, egy panelház 9. emeletére bejelentett ügyvezető-tulajdonost lapunk is kereste levélben, ám nem válaszolt kérdéseinkre, könyvelője pedig ígérete ellenére sem küldte el a telefonszámát.

Kiss Tibortól a többi közt azt kérdeztük, megkapta-e cége az elnyert vissza nem térítendő támogatást, és mi lett az összeg sorsa. Arról is érdeklődtünk, mire nyerték el a támogatást, illetve miért bocsátották el a munkavállalók többségét pár hónappal azelőtt, hogy a pályázaton nyertek.

A támogatást nyújtó külügyminisztérium sem árulta el kérdésünkre, hogy a Top Hygiene Kft. megkapta-e a támogatási összeget. Arra sem reagáltak érdemben, hogy mi történik abban az esetben, ha egy cég a támogatás elnyerése után felszámolás alá kerül, ez esetben visszakövetelik-e a közpénzt a kedvezményezettől. A Szijjártó Péter külügyminiszter vezette tárca azt közölte: „A kérdésben érintett pályázatok elbírálása a jogszabályoknak megfelelően történik.”

A történteket a társaság felszámolóbiztosa sem tisztázta. Veres-Bocskay Katalin azt tanácsolta, forduljunk a támogatást nyújtó szervezethez, tehát a külügyminisztériumhoz. Egyebekben azt írta: „Társaságunknál folyamatban lévő eljárásokról részletes információt kizárólag a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló törvényben rögzített félnek tekinthető személyek részére áll módunkba kiadni.”

Annyi bizonyos, hogy a cégnek tavaly februárban ítélték meg a támogatást, öt hónappal később pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási eljárást indított ellene. Idén januárban elindult a társaság felszámolása is.

A Top Hygiene Kft. az utolsó elérhető pénzügyi beszámolója szerint több mint egymilliárdos forintos forgalom mellett kevesebb mint hatmilliós profitra tett szert 2019-ben. Ebben az évben több mint 800 millió forintnyi eszközállományt tartottak nyilván a cégben, amihez csaknem 700 millió forint kötelezettség járult.

A 2019-es beszámolóhoz tartozó mellékletben egyébként a cég jónak ítélte meg piaci helyzetét, és a Budapesti Közlekedési Központnál végzett takarítást jelölte meg főbb értékesítési területként. Azonban a közbeszerzési értesítőben nem találtunk adatot arra, hogy a cég szerződésben állt volna a közlekedési társasággal. Tehát, ha volt is ilyen megbízás, azt feltehetően a közbeszerzési értékhatár alatti összegben kötötték.

The post Kirúgtak 165 embert, majd nyertek 288 millió forint közpénzt, aztán bedőlt a vállalkozás first appeared on 24.hu.