A világsajtót is bejárta a hír, és mi is írtunk róla két napja, hogy március 11-én, egy Piszkéstetőn felfedezett kisbolygó két órával megtalálása után bolygónkba csapódott. Lássuk, miként nézett ez ki az észlelő, és miként a kisbolygó szemszögéből.

A március 11-ei éjszaka is hasonlóan indult, mint az elmúlt másfél évben szinte minden derült éjszaka. Napnyugta környékén bekapcsoltam a Piszkéstetői Obszervatórium 60 cm-es Schmidt-távcsövét, a szolgálatban lévő ügyeletes csillagász levette a korrekciós lencsét védő fedőt, és nyitott kupolaréssel vártam, hogy kellően besötétedjen. A nagy Hold miatt nem is kellett megvárni a csillagászati sötétet, merthogy a holdfény miatt az nem következett be, így este 7-kor elkezdtem a szokásos csempézést, azaz egymáshoz érintkező látómezők fotózásával az égbolt Nappal átellenes részének átfésülését.

A kisbolygó felfedezését eredményező felvételnégyes. A középen észak felé mozgó égitest első ránézésre semmiben sem különbözött a korábbi találatoktól.

Ezen az estén nem is kellett sokat várni a sikerre, egy 20:24 körül készült felvételsorozaton felbukkant egy nem is különösebben gyorsan mozgó, 17 magnitúdó körüli, ismeretlen kisbolygó. Ránézésre semmiben nem különbözött a korábbi 63 földsúrolómtól, és mivel nem mozgott extrém gyorsan, kivételesen nem szakítottam meg a futó csempézési szekvenciát, hanem megvártam a végét, és csak fél órával a felfedezés után tértem vissza a megerősítésre. A várt helyen azonban nem látszott mozgó objektum, viszont északabbra észrevettem egy gyorsan haladó, csíkot húzó égitestet.

A felfedezés után fél órával készült képeken már annyira felgyorsult a kisbolygó mozgása, hogy a rövid, 6 másodperces expozíciós idő ellenére is bemozdult.

Mivel ugyanolyan hosszú expozíciókat készítettem, furcsa volt, hogy a felfedező képeken még pontszerű égitest miért gyorsulhatott fel ennyire. Először arra gondoltam, hogy véletlenül egy másik kisbolygóba botlottam, és még egyszer átnéztem az eredetileg előrejelzett pozíció környékét, de ott nem volt semmi. A következő gondolatom az volt, hogy a teringettét, akkor ez biztos valami ember készítette eszköz, egy nem túl távoli, excentrikus pályán járó rakétafokozat, azok tudnak ilyen rövid idő alatt ekkora sajátmozgás-változást mutatni. Rögtön ezt követően azonban egy hihetetlen gondolatfoszlány jelent meg a fejemben: lehet, hogy ez egy gyorsan közeledő kisbolygó? De akkor nagyon közel kell lennie, ha ekkorát gyorsult. Hamar kimértem a friss képekről pár koordinátát, azokat a felfedezéskor készültekkel együtt bemásoltam az általam mindig használt FindOrb nevű online pályaszámító szoftverbe, megnyomtam az entert, aztán kikerekedett szemmel néztem a monitorra:

Másfél óra. Ennyi volt még hátra a becsapódásig (a fenti időpont UT-ban van megadva, ami 1 órával kevesebb a helyi időnknél). Korábban sokszor álmodoztam egy ilyen felfedezésről, de igazán sosem hittem benne. Annyira valószínűtlennek tűnt…

Ezek után azonnal felfüggesztettem a további keresést, és – családi szurkolás mellett – egyre rövidebb expozíciókkal elkezdtem követni az égitestet. Közben próbáltam gyorsan kimérni a képeket, és megfogalmazni egy közleményt is, hogy elsőként tudjam értesíteni a kisbolygós közösséget a nagy eseményről. A kapkodásban végül rossz címemről küldtem el az emailt a Minor Planet Mailing List levelezőlistára, így az nem jelent meg…

Közelebb és közelebb. A felénk tartó kisbolygó látszó mozgásának változása a Piszkés-tetőről készült 1 másodperces felvételeken. A képek 21:44, 21:50, 21:55, 22:05 és 22:11 órakor, a becsapódás előtt 38, 32, 27, 17 és 11 perccel készültek. Ekkor rendre 37, 32, 27, 18 és 12 ezer km-rel járt a felszín felett.

Szerencsére a NEO Confirmation Page nevű oldalra beküldött észleléseim alapján viszont beindult a “hivatalos” riadólánc, az Európai Űrügynökség riasztó rendszere 21:25-kor adta ki a felhívást, az amerikai Sugárhajtóművek Laboratóriuma Center for Near-Earth Object Studies (CNEOS) nevű oldalán is megjelent egy felhívás Davide Farnocchia tollából, 21:46-kor pedig a neves pályaszámító, Bill Gray figyelmeztető levele is megjelent a már említett levelezőlistán. Mivel fényessége alapján egy 2-3 méteres égitestről volt szó, a becsapódás várható helye pedig a Norvég-tenger térségében, a lakatlan Jan Mayen-szigettől 140 km-re délre volt, különösebb károktól nem kellett tartani. Tony Dunn nagyszerű animációján egy külső szemlélő, és a kisbolygó szemszögéből is láthatjuk, hogy miként közelített meg minket az aprócska égitest. Érdemes figyelni a távolság és a sebesség adatokat is:

A few hours ago, newly-discovered #asteroid 2022 EB5 collided with Earth near Iceland at a speed of 18.5 km/s.
This asteroid was too small to cause damage.https://t.co/Z54nkNUL9D pic.twitter.com/EHzDsAnqkK

— Tony Dunn (@tony873004) March 12, 2022

Ahhoz képest, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésre a riasztás kiadására (a korábbi négy hasonló esetben 8-21 óra volt a felfedezés és a becsapódás között), egész jól működött a rendszer, bár egy nagyobb, és veszélyesebb helyen becsapódó égitest esetében ennyi idő nem elegendő a lakosság értesítésére. Egy nagyobb égitestet viszont korábban fel lehet fedezni, így volna idő a szélesebb körű figyelmeztetésre is. Bár nem kering tovább kisbolygóként, a korábbi szokásnak megfelelően kapott ideiglenes jelölést, 2022 EB5 név alatt találjuk a katalógusokban. A korábbi négy becsapódó kisbolygóhoz képest (2008 TC3, 2014 AA, 2018 LA, 2019 MO) ez volt a leghalványabb, így vélhetően a legkisebb is.

Az International Meteor Organization honlapján megjelent összefoglaló az eddig megfigyelt becsapódó kisbolygókról. A táblázat közlése óta annyi változott, hogy a pontosabb mérések szerint az égitest abszolút fényessége 31,6 magnitúdóra nőtt.

Végül 10 perccel a becsapódás előtt, 22:12-kor tudtam elkészíteni az utolsó képet a megsemmisülés előtt álló égitestről, amikor már csak 11 ezer km-re járt bolygónk felszínétől. Ekkor már durván 15 fokra volt a felfedezés helyétől, és percenként 1 fokot haladt egünkön, miközben fényessége elérte a 13,5 magnitúdót. Ezután még családilag megvártuk a becsapódás időpontját – a kislányom addig nem is akart lefeküdni, bár hajlok rá, hogy ebben nem csak a tudományos kíváncsiság vezette -, majd pirkadatig folytattam a földsúroló kisbolygók keresését. De aznap már nem találtam semmit.

A kisbolygó méretének szemléltetésére kétségkívül az angol bulvárlap, a Daily Mail találta meg a legjobb viszonyítási alapot (“Félzsiráfnyi méretű kisbolygó találta el a Földet”). A kisbolygók mulandók, az angol humor örök.

Korábbi hírünk az égitestről: Magyar felfedezésű aszteroida csapódott be az Atlanti-óceán északi térségében