:

Asszertív kommunikáció – 8 alappillér, ami elengedhetetlen a konstruktív vitához

Asszertív kommunikáció – 8 alappillér, ami elengedhetetlen a konstruktív vitához

Ha halmazábrán kellene bemutatni, hogy mi a közös a jó barátban, a jó vezetőben és a jó partnerben, egy dolog biztosan a közös metszetben lenne: az értő figyelem és a konstruktív beszélgetés, azaz az asszertív kommunikáció képessége. Ahhoz, hogy ezt a gyakorlatban is jól alkalmazzuk, fontos elsajátítanunk a 8 alappillért.

1. Hallgasd végig a másikat!

Az asszertív kommunikáció talán legfontosabb szabálya, hogy egyik fél sem távozik úgy a beszélgetésről, hogy kimondatlan gondolatokat és elfojtott sérelmeket cipel magával. Éppen ezért fontos, hogy aki megszólalt, azt a többiek türelemmel és empátiával végighallgassák, és az összes információ és érv elhangzása után reagáljanak csak egymásnak. Ennek erősítése végett, a beszélgetés vége felé érdemes megkérdezni, hogy maradt-e bárkiben olyan dolog, amit szeretne még kimondani.

2. Ügyelj a beszéd tempójára, a hangnemre és a hangerőre!

Teljesen természetes, hogy egy nehezebb téma kapcsán elragadnak az indulatok, és automatikusan felszökik a hangerőd, azonban az önreflexió és a figyelem erősítésével ez is gyakorolható. Amikor érzed, hogy dagadni kezd a homlokodon az a bizonyos ér, inkább vegyél pár mély levegőt, mielőtt megszólalnál. Azt, hogy valami ingerültté tesz, nyugodtan kifejezheted, de a viselkedésed ne váljon támadóvá.

5. Kezeld egyenrangú félként a partnered!

Szintén elengedhetetlen, hogy a beszélgetés résztvevői ugyanúgy tiszteljék és megértsék a másik álláspontját, mint sajátjukat. Sőt! Csapatépítő tréningeken gyakran dobják be feladatként azt, hogy üljünk át egymás helyére, és érveljünk a másik álláspontja mellett – ezzel elősegítvén saját megértésünket. Ennek alapja, hogy a másik fél felvetését nem bagatellizáljuk, nem invalidáljuk, hanem fontos és megvitatandó meglátásként kezeljük.

3. Ne rendeld alá magad!

Az asszertív kommunikáció nem egyenlő azzal, hogy mindenben fejet hajtunk, sőt! A konfrontálódás és a konstruktív vita fontos és előremutató részei a beszélgetésnek, és ideális esetben nem csorbítják, hanem építik a felek kapcsolatát és elégedettségét. Fontos, hogy kifejezd a szükségleteidet, és jelöld ki a határaidat azokban a témákban, amikből nem tudsz engedni.

4. Használj énüzeneteket!

Az énüzenetekkel való kommunikálás nagy vonalakban annyit tesz, hogy ahelyett, hogy a másik személyét kritizálnánk, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy bennünk milyen érzést kelt a viselkedése. Ez három lépésből áll: az első a probléma megfogalmazása, a második a rám gyakorolt hatás kimondása – szigorúan egyes szám első személyben – , a harmadik pedig egy potenciális megoldás felvázolása. Ergo, ahelyett, hogy ráripakodnál a barátodra, amiért megint elkésett és eleged van belőle, mondhatod azt is, hogy rosszul érint téged, hogy hosszasan kell várakoznod, mert úgy érzed, nem fontos az időd.

5. Érvelj!

Itt az idő, hogy kitöröld a szótáradból az olyan fordulatokat, mint az „ez a véleményem, és kész”, a „tök mindegy” vagy a „csinálsz, amit akarsz”. Az agresszív, a passzív és a passzív-agresszív mondatok esetén nem a felnőtt, hanem egy sértődött gyermeki én kommunikál, amin nem vezet eredményhez. Bátran gyűjts érveket az álláspontod alátámasztásához, és egyben legyél nyitott a másik fél érveinek meghallgatására és fontolóra vételére is – ez az igazi, egészséges, felnőtt kommunikáció alapja.

7. Ne köntörfalazz!

Az asszertív kommunikáció nem egyenlő a kellemes kommunikációval. Bár alapvető célja, hogy emberien és tiszteletteljesen kezeljék egymást a partnerek, maga az üzenet lehet kellemetlen – ilyen például a munkahelyi elbocsátás vagy egy kritika megfogalmazása. Azzal nem kíméled meg a másik felet, ha forró kásaként kerülgeted a témát. A transzparencia, az egyenesség és az empátia megférnek egymás mellett. 

8. Légy nyitott a kompromisszumokra!

Fontos megtalálni az aranyközéputat aközött, hogy határozottan képviseled az álláspontod, és aközött, hogy kötöd az ebet a karóhoz. Ha felsorakoztattad az érveidet – mind az emocionális, mind a racionális oldalról – , de a másik fél sem tud engedni a saját oldaláról, keressétek meg azt a megoldást, amivel mindkettőtök békét köt. A legtöbb esetben, még ha elsőre elképzelhetetlen is, van ilyen.

The post Asszertív kommunikáció – 8 alappillér, ami elengedhetetlen a konstruktív vitához first appeared on Forbes.hu.