:

Az Auchan mind a 311 áruházával marad Oroszországban – meglátjuk, mit szólnak ehhez nyugaton a vevők

Az Auchan mind a 311 áruházával marad Oroszországban – meglátjuk, mit szólnak ehhez nyugaton a vevők

Ukrajna bojkottra szólított fel. Valószínűleg fájni fog a francia multinak az idén zsugorodni látszó oroszországi bevételek.

Nem vonul ki az Auchan Oroszországból, jelentette ki az üzletlánc vezérigazgatója, Yves Claude egy, a Journal du Dimanche francia lapban vasárnap megjelent interjúban – írja a Reuters.

Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij már korábban kritizálta a vállalatot, amiért az oroszok ukrajnai támadása után máig nem hagyott fel oroszországi működésével. Claude az interjúban most azt mondta: tart attól, hogy a cég nemcsak saját vagyontárgyait kockáztatná, de helyi menedzsereit is esetleges jogi következményeknek teheti ki.

„A legfontosabb, hogy elsősorban saját munkatársaink érdekeit tartsuk szem előtt, illetve hogy elsődleges küldetésünkre fókuszáljunk, azaz hogy élelmiszerrel lássuk el mindkét ország lakosságát” – fogalmazott a cégvezér.

A hír hallatán Ukrajna külügyminisztere, Dmitro Kuleba máris bojkottra hirdetett az Auchan és forgalmazott termékei ellen Twitter-profilján.

Az orosz Ашан

Az Auchan 2002-ben nyitotta meg első oroszországi egységét. 2017-ben jelentette be az anyacég, hogy 20 milliárd rubelnél is többet fog invesztálni helyi fejlesztéseibe, majd 2021-ben azt, hogy még egyszer ugyanennyit a helyi digitális szolgáltatások kiépítésébe – foglalja össze a T Adviser.

Ma 41 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 311 üzlete van a magántulajdonban lévő vállalatnak.Tavaly 3,2 milliárd eurónyi forgalmat generált (ez a globális forgalom körülbelül 10 százaléka).Az idei évre természetesen veszteségekkel számolnak Oroszországban.

Claude megerősítette, hogy Ukrajnában is maradnak, itt jelenleg több mint 6 ezer foglalkoztatottal és 22 üzlettel operálnak.

Az orosz Auchan március folyamán 10 kiló cukorra, 10 üveg növényi olajra, 5 csomag kétkilós lisztre és 3 csomag sóra korlátozta a személyenként egyszerre megvásárolható mennyiséget, emellett legfeljebb 10 csomag vásárolható összesen egyszerre olyan élelmiszertípusokból, mint a száraztészta, a rizs vagy a gabonapelyhek.

Eközben itthon…

Az Auchanhoz kapcsolódó hír, miszerint az ELO (Auchan Retail Holdingja és a New Immo Holdingja) a múlt héten stratégiai partneri megállapodást írt alá az Indotek Csoporttal. Ennek értelmében a Forbes szerinti tizedik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó csoport 47%-os kisebbségi pénzügyi befektetővé válik az ELO magyar leányvállalataiban, az Auchan Retail Magyarországban és Ceetrus Magyarországban.

Itt a nagy bejelentés: részben magyar kézben az Auchan

Borítókép: A. Savin // Wikicommons

The post Az Auchan mind a 311 áruházával marad Oroszországban – meglátjuk, mit szólnak ehhez nyugaton a vevők first appeared on Forbes.hu.