:

Mol-vezér: Az átmeneti üzemanyaghiányt az árbefagyasztás okozta

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerint március elején pánikba estek az emberek, hogy kivezetik az ársapkát vagy nem lesz kőolaj a háború miatt, de szerinte a Mol jól kezelte a helyzetet. 

Az Inforádió Aréna című műsorában a Mol-vezér azt mondta, az elsődleges dolguk az ellátásbiztonság fenntartása és ilyenkor “nem az a fontos, hogy megéri-e a Molnak” fenntartani a szolgáltatást. Hernádi a következőkről beszélt még: 

március 10-i héten „őrültek háza alakult ki Magyarországon”, kitört egy pánikreakció, de kezelni tudták és gyorsan el is múlt (ekkor tartott közös sajtótájékoztatót Gulyás Gergellyel); minden jogszabályi korlátozás ellenére megnőtt a benzinturizmus az országban, mert márciusban 480 millió liter a teljes fogyasztás normális esetben, most pedig 560-570 millió liter lesz; az átmeneti üzemanyaghiányt az is okozta, hogy mivel befagyasztották a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi árat, a hazai import kétharmada megszűnt, 11-12 százalékra szorult vissza, a többi felhasználót a Molnak kellett kiszolgálnia, és ezt időt vett igénybe; Magyarországon van hatezer kiszolgálóhely, ebből kétezer benzinkút, a többi úgynevezett telepi szolgáltatás, és onnan is mindenki a benzinkutakra ment, mert ott olcsóbb volt az üzemanyag, csakhogy „a benzinkút nem erre van felkészülve”; „Amíg marad az ársapka, addig lesz feszültség az ellátásban.” „Marad a benzinturizmus is, mert teljesen nem lehet megszüntetni, a kutak üzemeltetőinek nincs hatósági jogkörük”;

Az üzemanyagár várható alakulásáról úgy fogalmazott, annak három összetevője van, a jegyzésár, az adótartalom és a forint-dollár árfolyam, és csak az adóra van ráhatásunk, azt el is kezdte csökkenteni az állam.

A teljes interjú itt hallgatható vissza. 

The post Mol-vezér: Az átmeneti üzemanyaghiányt az árbefagyasztás okozta first appeared on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés