:
Breaking News

Iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén

Iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén

Az Equilor szerint a hazai tőzsdeindex részben a pozitívabb nemzetközi befektetői hangulat miatt a választásokat követő első kereskedési napot pluszban zárta, írja az MTI. A kedd az iránykeresésről szólhat.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama a 13 ezer forintos ellenállás irányába emelkedhet. A Mol esetében támasz 2900 forintnál, míg ellenállás 2980 forintnál látszik. A Richter 7000 és 7500 forint között mozoghat. A Magyar Telekom továbbra is 400-410 forintos tartományban sávozhat, ugyanakkor a technikai kép alapján nagyobb elmozdulás várható – közölte az MTI-nek Józsa Bence, az Equilor elemzője.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,73 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 45 397,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt.

A Mol 32 forinttal, 1,10 százalékkal 2940 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 0,78 százalékkal 12 330 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 405 forintra csökkent, forgalma 110,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,28 százalékkal 7200 forintra emelkedett, a részvények forgalma 705,9 millió forintot ért el.

Borítókép: A Budapesti Értéktőzsde épülete. Forrás: Wikimedia Commons

Nem a kétharmad, inkább a bizonytalanság uralta a pesti tőzsdét

The post Iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén first appeared on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés