:

Olyan 250 milliós büntetést kapott egy magyar bank, amire itthon még nem volt példa

Olyan 250 milliós büntetést kapott egy magyar bank, amire itthon még nem volt példa

Egy bank jogszerűtlen tevékenységéhez kötődik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) fennállásának eddigi legnagyobb bírsága, illetve az első olyan büntetés hazánkban, amit mesterséges intelligencia jogszerűtlen használata miatt szabtak ki – írja a HWSW.

A rekord összegű, 250 millió forintot büntetést a NAIH még tavaly rótta ki egy meg nem nevezett bankra: a szervezet beszámolója szerint a megbírságolt pénzintézet az ügyfélszolgálati hívások rögzített hanganyagát automatikusan elemezte, illetve ezen elemzések eredményét felhasználva állapította meg, hogy melyik elégedetlen ügyfelet szükséges visszahívni.

A rendszer többek között elemezte a beszélő érzelmi állapotát, és egyéb jellemzőket, továbbá felhasználták az ügyfélszolgálati munkatársai munkájának minősítésére is.

A mesterséges intelligencián alapuló beszédjel-feldolgozás segítségével automatikusan elemzésre kerültek a megadott lista szerinti kulcsszavak is, valamint a beszélő érzelmi/hangulati állapota. A felismert kulcsszavak és érzelmek eredményét is hívásonként az adott híváshoz kapcsolva tárolták, és a hívások még 45 napig a hangelemző szoftveren belül is visszahallgathatók. A hangelemző szoftver a hívásokról a fentiek alapján sorrendet állított fel, amely egy javaslat arra, hogy melyik érintettet szükséges elsődlegesen visszahívni – olvasható a beszámolóban.

A NAIH az eljárás végén arra utasította a bankot, hogy az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően módosítsa az adatkezelési gyakorlatát, tehát jogalap hiányában a hangelemzés során az érzelmeket ne elemezze, és az adatkezeléssel kapcsolatban az érintetti jogokat megfelelően biztosítsa, különösen, de nem kizárólag a megfelelő tájékoztatás és tiltakozás jogát.

Birkás Péter további cikkei Ennél a programozóiskolánál te dönthetsz, hol akarsz dolgozniDrágálja a netet? Örüljön, hogy nem ebben az országban élMegmenekült a Coub!

The post Olyan 250 milliós büntetést kapott egy magyar bank, amire itthon még nem volt példa first appeared on 24.hu.