:

A háború kitörése óta először utazik nyugati kormányfő Moszkvába

Putyinnal egyeztet hétfőn az osztrák kancellár.

Moszkvába látogat hétfőn az osztrák kancellár, Karl Nehammer, írja a Telex.hu a Welt német lapra hivatkozva. A politikus szombaton az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel találkozott Kijevben, hétfőn pedig Moszkvába utazik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyaljon. A tervről előzetesen egyeztetett az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel, valamint Olaf Scholz német kancellárral is.

Ez az első alkalom a háború február 24-i kitörése óta, hogy nyugati kormányfő Moszkvába utazik. Nehammer egyfajta hídépítőként szeretne fellépni a két elnök között, úgy gondolja, ehhez nemcsak telefonos beszélgetésekre van szükség, hanem személyes látogatásokra is.

Ausztria alkotmányban lefektetett semlegessége miatt a kancellárt kritizálták a szombati kijevi utazása kapcsán.

Nehammer ezekre azt reagálta, az Oroszország által megindított háború elfogadhatatlan Ausztria számára is, és bár katonai szempontból semlegesen, nem lehetnek „akkor is némák, ha bűncselekmények történtek – akkor a helyszínre kell mennünk, és utána kell járnunk, hol történt igazságtalanság”.

The post A háború kitörése óta először utazik nyugati kormányfő Moszkvába first appeared on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés