:
Breaking News

Csalódás a mai ülés, ennél azért mindenki többet várt volna

Nem vártunk nagy truvájt, csak valami erősebb üzenetet, azt, hogy a jegybank biztos a választott útban. Ehelyett rugalmasságot kaptunk, bizonytalanságot és azt, hogy majd meglátják.

Senki sem várta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) bármilyen módosítással élne, de azért talán erősebb üzenetet várt volna a piac. Ma tartott kamatdöntő ülést az euróövezeti jegybank, és Christine Lagarde elnök is sajtótájékoztatót. Ahol azt vártuk volna, hogy elhangzik egy konkrét dátum, amikor az EKB biztosan lezárja az eszközvásárlási programot, nem csak homályosan utalgat rá, hogy majd a harmadik negyedévben megtörténik.

Ehelyett az euróövezeti jegybank arra utalt, hogy valamikor a harmadik negyedév körül elkezdik kivezetni a programot. Addig a havi nettó vásárlások értéke áprilisban 40 milliárd, májusban 30 milliárd, júniusban pedig 20 milliárd euró lesz. A program a harmadik negyedévben lezárul, de továbbra sem kaptunk konkrét dátumot. A harmadik negyedév vásárlási keretösszege pedig az EKB Kormányzótanácsának aktuális helyzetértékelését tükrözik majd, rugalmasak lesznek.

Ez miért enyhe meglepetés?

A hírre esni kezdett az euró. Azt már korábban is tudtuk, hogy kivezetik a programot, azt is, hogy gyorsabban, mint elsőre vártuk, de a végdátum, sőt, tulajdonképpen a program sorsa is nyitott marad.

Ez azt jelenti, hogy a jegybank a márciusi, rekordmagas, 7,9 százalékos infláció láttán sem gondolta, hogy erősebb üzenetet kellene megfogalmaznia a szigorítás kapcsán. A halvány üzeneteket pedig eurógyengüléssel fogadta a piac.

A közlemény megerősítette, hogy az első kamatemelés csak a program lezárása után esedékes, addig marad a nullás kamatszint.

Picit tehát kivár az EKB, a rendkívül bizonytalan helyzet miatt szeretné megtartani az opciót a rugalmasságra. Azt is megerősítettéké, hogy a pandémiás eszközvásárlási programot is bármikor újra előveszik, ha kell.

Christine Lagarde EKB-elnök épp koronavírusos, szóval otthonról kamerán jelentkezett be. Bizonytalanságokról beszélt, gyártói költségekről és magas inflációról, valamint arról, hogy a gazdasági növekedésre súlyos kockázatok leselkedtek. Viszont ő sem fogalmazott meg semmilyen, a korábbinál erősebb üzenetet, óvatos kivárásként jellemezhető a jegybank hozzáállása. Az euró így a dollárhoz képest közel fél százalékkal gyengébben zárta a sajtótájékoztatót, mint ahogy elkezdte.

The post Csalódás a mai ülés, ennél azért mindenki többet várt volna first appeared on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés