Miért adnák a biotermelők szemtelenül drágán a termékeiket, ha sokan így is megfizetik? Teszi fel a kérdést interjúnkban Drexler Dóra, a Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője, akivel a magyar biopiac növekedéséről, kis- és nagygazdaságok létjogosultáságáról, a fogyasztási szokásaink megváltoztatásáról és az ukrajnai háború mezőgazdasági hatásairól is beszélgettünk.

Forbes: Az EU-ban a koronavírus-járvány alatt rekordnövekedést ért el a biopiac. Miért fordultak az emberek egy gazdaságilag is megterhelő időszakban a jellemzően drágább biotermékek felé?

Drexler Dóra: A járvány sok globális problémára is ráirányította a figyelmet. Nyilván elsősorban az egészségmegőrzésre, de ez nem függetleníthető attól sem, hogy a mezőgazdasági területek élőhelyeket vesznek el, ami összefügg a biodiverzitás és a természetes élőhelyek csökkenésével, a klímaválsággal. Sokakban fogalmazódott meg, hogy mit tud tenni ezek ellen. A legkézenfekvőbb a saját életünkön változtatni, például azon, hogy milyen forrásból szerezzük be az élelmiszerünket.

Forbes: Erre szokták azt mondani, hogy egyéni szinten változtathatunk ugyan, de ezzel a nagy, rendszerszintű problémákat – amiket most te is említettél – nem lehet megoldani.

A fogyasztási szokásainkon mi tudunk a legjobban változtatni, nem a nagy rendszerek. Ismerjük a problémáinkat: a fokozott húsfogyasztást és az ezzel összefüggésben takarmány előállítására használt hatalmas földterületeket, melyek sokszor az óceánon túl fekszenek. Ráadásul a felhasznált hektárok „átváltása” egy kiló húsra nagyon rossz arányt ad ki – arról nem is beszélve, hogy a fehérjetakarmánynak importált szója több mint 90 százalékban génmódosított. Másik gond az élelmiszerpazarlás.

30 százalék fölött van az élelmiszer-veszteség, tehát leegyszerűsítve, minden harmadik szendvics a kukában végzi. Van persze különbség abban, hogy valami a földeken marad ott, a hűtőnkből kerül a szemétbe vagy az áruházakból, de utóbbiaknál már látjuk a pozitív törekvést.

A harmadik dolog pedig, hogy az élelmiszert, amit elfogyasztunk, hogyan termeljük meg.  Az életmódunk megváltoztatására, a fenntarthatóságra lemondásként gondolunk. Pedig az ökológiai élelmiszereknél ez éppen fordítva van. Ízben, minőségben többet adnak, legtöbbször nagyobb az élvezeti értékük. Párhuzamosan azzal, hogy jót teszünk velük a környezetnek és az egészségünknek is.

Forbes: Ha tehát egy átlagos magyar bevásárlókosarát nézzük, egyetlen megszokott termékről sem kellene lemondania a fenntarthatóság érdekében, csak más forrásból beszereznie?

A fogyasztási szokásaink fenntarthatatlanok, az tehát önmagában nem elég, hogy mindenből biót veszünk. A termelési mód tudatos megválasztása mellett az élelmiszerpazarlás és a húsfogyasztás visszafogása is kulcskérdés. Az adottságainkból kifolyólag viszont a legtöbb alapélelmiszert itthon is meg tudjuk termelni, ráadásul a hazai fogyasztást meghaladó mennyiségben, akár ökológiai minőségben is.

Forbes: Akkor csak a magasabb fizetések hiányoznak az átálláshoz?

Nem szabad elhallgatni, hogy a mezőgazdasági termelés iparivá válása nagy eredményeket is hozott. Nőtt a terméshozam és világszerte csökkent az éhínség. Olcsóbb lett az élelmiszer. Ugyanakkor ennek az árát más területeken fizetjük meg, lásd globális problémák. Ezért van az, hogy a pénztárcámon közvetlenül érzékelhető módon a bio kerül többe, a valóságban viszont már közel sem. A most elfogadott technológiák alkalmazását üzleti érdek is hajtja a növényvédő és gyomirtó szerektől a műtrágyákig. A szemléletváltáshoz termelőként ráadásul meg kell tanulnom egy csomó mindent: hogy a szerves trágyával mennyi tápanyag szabadul fel, hogyan kell távoltartani a kórokozókat és a kártevőket a megszokott módszerek nélkül. Megérteni az ökológiai rendszert, például, hogy rendben, nem használhatok rágcsálóirtót, de közben nem is mérgezem meg a ragadozómadarakat, akik, ha rakok ki nekik ülőhelyeket, segítenek kordában tartani a pocokpopulációt.

Forbes: Ha valaki viszont túlságosan ragaszkodik a megszokásokhoz, akkor erre azt mondja, hogy minek kockáztasson új módszerekkel.

A támogatási rendszernek itt nagy hatása van. Meg kell érnie a gazdáknak meglépni a váltást, de ez legtöbbször mindenképp fejben dől el. Ha valaki nem hiszi el, hogy gyomirtószer nélkül is tud gazdálkodni, akkor nem fog rajta segíteni a pénz. De van azért motiváló erő. A Vidékfejlesztési Programban az ökogazdálkodás támogatási összegei 74 százalékkal emelkedtek 2022-től. Egyébként maguk a fogyasztók is ösztönzik a termelőket a változásra. Az EU-ban 2020-ban egy év alatt 15 százalékkal nőtt a biopiac. Kereslet tehát van, ezért is érdemes most belevágni a biotermelésbe.

Forbes: A magyar gazdáknak mit jelenthet a megnövekedett támogatás?

Most a megművelt területek hat százalékán, mintegy 300 ezer hektáron folyik itthon biotermelés, a célkitűzés szerint ezt 2027-ig tíz százalékra kell növelni. Ez nem egy rettenetesen ambiciózus célkitűzés, valószínűleg túl is fogjuk teljesíteni. A gazdák motiválása mellett ugyanakkor fontos a szakmai felkészítés és a hazai piac fejlesztése is, hogy a földeken valóban minőségi öko élelmiszertermelés legyen, és ha ez sikerült, lehetőleg ne csak exportra küldjük ezeket a prémium termékeket. Most az ökológiai terményeink nagyjából 80 százalékát nyerstermékként exportra értékesítjük.

Forbes: Magyarán át kéne gondolni, hogy mire költjük a pénztf?

Az átgondolt támogatáspolitika és ezen belül a szaktanácsadás szerepe nagyon fontos, hogy ne lehessen szerencselovagként úgymond ezeket a pénzeket lenyúlni. Nem elég, hogy a támogatással behúzzuk a gazdát a programba, segítenünk kell neki, hogy szakmailag sikeres legyen, különben a program végeztével könnyen lehet, hogy visszatér a konvencionális termelésbe.

Az sem jó irány, ha lesz sok biogyepünk, de közben csomó tejet, húst és tojást importálnunk kell, mert valójában nem termeljük meg helyben.

A pénzek érkezésével párhuzamban szükség van ezért a megfelelő kontrollra, továbbképzésre és tanácsadásra.

Forbes: Magyarország miben tudna jó lenni, mibe érdemes belevágni? Hol lehet a helyünk az európai biopiacon?

Magyarországon a szántóterületek aránya kiemelkedő, Dánia után a második legnagyobb aránnyal rendelkezünk Európában, és ez mindig meghatározta akár a konvencionális, akár a biotermesztést. Ugyanakkor érdekessége a legújabb ökoágazati statisztikának, hogy

a mérsékeltövi gyümölcstermesztésben Magyarország a tizedik helyen van a világon a hétezer hektárnyi, bio minősítés alatt lévő gyümölcsösével. 2019-ben még a tizenkettedik helyen voltunk, tehát gyors az emelkedés.

Összességében a biotermeléssel versenyképesebbek lehetünk, hiszen nem a tömegtermékekkel kell versenyeznünk, hanem egy prémium piacon. A biotermesztés ilyen szempontból kitörési pont lehet.

Forbes: A biotermelésben a kistermelőké vagy a nagybirtokosoké a jövő? Elvégre attól is zöldebb lesz valami, hogy a termelési helyéhez a lehető legközelebb adják el.

Mindkettőnek megvan a létjogosultsága. Itthon egyelőre ott tartunk, hogy kevés helyi értékesítést végző biotermelő van, és ők általában kisgazdálkodók, ami az árra is hatással van. Ha valaki kimegy a XII. kerületi biopiacra, ott azért kapkodhatja a levegőt az árak láttán. De azt kell mondjam, ha megveszik, akkor miért ne adja ennyiért a termelő? Hogy a kicsik hatékonyabbak legyenek, ahhoz az kellene, hogy összefogjanak, akár termelői csoportot hozzanak létre vagy integrátor cégek szerződjenek velük. A bizalmatlanság és a rossz történelmi emlékek miatt ez egyelőre nehezen valósul meg itthon. De ez egyéni döntés kérdése is. Van, aki nem akar nagyra nőni, más meg igen. Ha valaki viszont sokakhoz akar eljutni, elengedhetetlen, hogy a nagy áruházláncok polcait is megcélozza.

Forbes: A biogazdálkodásra nyitottabbak lehetnek a városiak, akik közül sokaknak talán éppen a járvány alatt az erkélyen termesztett paradicsom hozza meg a kedvét ahhoz, hogy vidéken vegyenek földet, és elkezdjenek ebből megélni. Akár a gazdák elöregedését és generációváltását is lehet így segíteni.

Azért nem biztos, hogy mindenkinek egyezik az elképzelése a valósággal erről az életmódról (nevet). Vannak persze jó példák is: olyanok, akik felsőfokú agrárvégzettséget szereztek, tudatosan készültek a gazdálkodásra, és ma családostól sikeres biogazdaságot működtetnek. Az tény viszont, hogy a fiatalabb generációt erősen foglalkoztatja a fenntartható mezőgazdaság. A generációváltásban ez az egyik erős hívószó, a digitalizáció és a precíziós gazdálkodás mellett.

Forbes: A járvány után egy újabb megrázkódtatást jelent az ukrajnai háború. Ez éreztetheti hatását akár a bio- akár a konvencionális termékek piacán?

Ukrajna hatalmas mezőgazdasági termelő ország. Még rengeteg a kérdőjel (a beszélgetést az orosz invázió kezdetekor, február 24-én vettük fel – a szerk.), de a takarmányárakban, így például a bioszója árában nagy valószínűséggel további emelkedés lesz, vagy akár ellátási zavarok is jelentkezhetnek. Ugyanez igaz az étkezési gabonákra és a kukoricára is, de ez a hazai termelést kevésbé érinti, mert ezen a piacon inkább versenytársak vagyunk. Ukrajnának kiváló adottságai vannak a szántóföldi növénytermesztéshez, a terményt pedig nagy mennyiségben exportálják az EU-ba és azon kívül egyaránt. Meg fogjuk érezni, ha ez megváltozik.

Borítókép és fotó: Orbital Strangers

A cikk eredetileg az április Forbes Gazda-mellékletében jelent meg. A rövidített változat pontatlanságai miatt közöljük a teljes interjút online.

The post Önmagában nem elég, hogy mindenből biót veszünk, fenntarthatatlan a fogyasztásunk first appeared on Forbes.hu.