:

Újra igényelhető a szuperkedvezményes hitel

Újra igényelhető a szuperkedvezményes hitel

Megszűnt a felfüggesztés, és így korlátozottan újra igényelhetővé vált a szuperkedvezményes zöld hitel két nagybanknál.

A Bank360 azt írta a Forbesnak, hogy a lehetőséget nem verték nagy dobra, és továbbra is figyelmeztetnek, hogy a hitelt csak akkor kapják meg az igénylők, ha a szerződés aláírásának idejére még marad pénz a 200+100 milliárd forintos jegybanki keretből.

Ez történt eddig 

Március végén és április első napjaiban az összes bank felfüggesztette a zöld hitelek értékesítését, illetve az új igénylések befogadását arra hivatkozva, hogy kimerülőben a Magyar Nemzeti Banktól erre a célra nyújtott 200 milliárd forintos finanszírozási kerete. A bankok arra is figyelmeztettek, hogy a már beérkezett igénylések esetén sikeres hitelbírálat esetén is csak akkor tudnak majd szerződést kötni, ha addigra még marad a jegybanki keretből, és az MNB visszaigazolja ezt.

Ezt követően az MNB monetáris tanácsa úgy döntött, hogy 100 milliárd forinttal megemeli a NHP Zöld Otthon Program eredetileg 200 milliárd forintos finanszírozási keretét. A kedvezményes, 2,5 százalékos kamatot meghagyták, csak az elvárt energetikai feltételeken szigorítottak némileg.

A döntés után mindeddig nem nyitották meg újra a bankok az új hiteligénylések benyújtásának lehetőségét. Egészen eddig. 

Ennek feltehetően az volt az oka, és az most is, hogy a hozzájuk már beérkezett zöld hitel igénylések összege már túl nyúlt a 200 milliárdból, illetve a további 100 milliárdból nekik adott kereten. Mindaddig pedig, amíg nem derül ki, hogy a beérkezett igénylésekből mekkora összegű tényleges hitelezés lesz, nem akarnak többletigényeket befogadni. Ebben az esetben ugyanis majd nekik kellene közölni a kedvezményes kölcsönükre váró ügyfelekkel, hogy nem kaphatják meg azt, mert már nincs rá keret.

Megtört a jég: két nagybank lépett

Húsvét után azonban két nagybanknál megtört a jég, és a honlapjaikon adott tájékoztatásuk szerint megszűnt a zöld hitel igénylések befogadásának felfüggesztése – vette észre a Bank360.hu. Vélhetően azért tették ezt újra lehetővé az igénylést, mert már látják, hogy 200+100 milliárd forintból az MNB által nekik meghatározott keretből az eddigi igénylések alapján várhatóan maradt még valamennyi.

Az OTP Bank honlapján a zöld hitelnél a korábbi, a termék értékesítésének március 28-tól történő felfüggesztését bejelentő közlés már nem szerepel, helyette ez olvasható:

„A Zöld Otthon Program keretében igényelhető lakáshitelekhez a Magyar Nemzeti Bank 300 milliárd forint keretösszeget biztosít. Az Ön által igényelt hitelösszeg biztosításához aláírt kölcsönszerződés szükséges, amely alapján az MNB visszaigazolja a keret rendelkezésre tartását. A Magyar Nemzeti Bank keretösszegén felül az OTP Bank nem köteles finanszírozni a már befogadott, de aláírt kölcsönszerződéssel még nem rendelkező OTP NHP Zöld Otthon Lakáshitel igényléseket.” 

A közzétételeiben pedig a bank azt írja, hogy „2022. április 19-től az OTP Jelzálogbank Zrt. OTP NHP Zöld Otthon Lakáshitel és OTP NHP Zöld Otthon Lakáshitel kamattámogatással termékekre vonatkozó hitelkérelmet csak az NHP Zöld Otthon program keretében a bankra allokált hitelkeret összegéig fogad be. Az igényelt hitelösszeg biztosításához aláírt kölcsönszerződés szükséges.”

Az OTP-hez hasonlóan a másik nagy lakossági bank, az Erste is újra megnyitotta zöld hitel igénylésének lehetőségét.

A honlapján a korábbi, felfüggesztő szöveg helyett már ez olvasható: „Az NHP Zöld Otthon termék újra elérhető, további információért kérjük érdeklődjön bankfiókjainkban.”

A Bank360 kérdésére az Ersténél azt közölték, hogy „az NHP Zöld Otthon Program sikerét bizonyítja a rendelkezésre álló keretösszeg gyors lehívás. Az Erste a megemelt keretét a már befogadott hitelkérelmek kiszolgálásán túl saját ügyfelei kölcsönigényének kiszolgálására tervezi fordítani.” Ez feltehetően azt jelenti, hogy a zöld hitel csak korlátozott körben, a meglévő ügyfelek számára nyílt meg. Az Erste Banknál egyébként a program keretében átlagosan igényelt hitelösszeg 30 millió forint. A hitelfelvevők 40 százaléka a pénzből lakást vásárol, míg 60 százalékos az építési kölcsönök aránya.

Újabb bankok nyithatják ki az ajtót?

A többi banknál egyelőre nem tudunk a felfüggesztés feloldásáról, de a hiteligénylések elbírálásának előrehaladtával elképzelhető, hogy közülük is lesz még olyan, amelyik megnyitja a zöld hitelt. Ezért érdemes lesz figyelni az ügyfeleknek, hiszen szinte biztos, hogy ez a lehetőség mindenhol csak korlátozott ideig és összegig él majd.
Akinek viszont még sikerül megragadni ezt az alkalmat, az nagyot kaszál, hiszen a továbbra is fix, 2,5 százalékos kamattal felvehető zöld hitel sokkal olcsóbb, mint a jelenleg elérhető, piaci kamatozású lakáshitelek. A Bank360.hu nemrégiben kiszámolta a különbséget, és az derült ki, hogy a mostani kamatok mellett a zöld hitel már annyira kedvezményes, hogy egy 30 milliós lakáskölcsönön 15 milliót is spórolhat a visszafizetés alatt az, akinek még sikerül kapnia a kimerülő keretből.

A zöld hitel törlesztőrészlete ilyen összegnél havonta 60 ezer forinttal alacsonyabb, mint a jelenleg kapható normál lakáshiteleké.

The post Újra igényelhető a szuperkedvezményes hitel first appeared on Forbes.hu.