Többször írtunk már arról, hogy nehéz helyzetbe hozta magát Európa azáltal, hogy az elmúlt évtizedekben nem keresett alternatívát az orosz energiafüggőséggel szemben, noha érthető, hogy a háború előtti helyzet egyszerre volt kényelmes és olcsó. A tétlenségnek komoly ára van, amit akarva-akaratlanul, elbújtatva vagy látványosan, de a fogyasztók (választók) finanszíroznak. Naplóbejegyzés vendégszerzőnktől, Tunkli Dánieltől. 

Napló: Túl nagy volt az egyetértés, hogy a racionális autoriter vezető nem dönt irracionálisan

Az európai döntéshozók a klasszikus 22-es csapdájába kerültek. Az orosz agresszió egyrészt elfogadhatatlan és elítélendő, ezzel racionális európai politikus nem megy szembe. Ugyanakkor, ha háború van, és szankciók vannak az agresszorral szemben, aki Európa energiaellátását szokta (volt) szolgáltatni, az tartósan magasabb energiaárakat jelent. A magas energiaárak pedig tovább gyűrűznek a gazdaságba, iparba, megemelik vagy legalábbis tartósan magasabban tartják az inflációt. Ezt pedig a választók roppant gyorsan megérzik a zsebükön és érthető okokból frusztrálja őket.

A döntéshozóknak azt kell mérlegelniük, hogy középtávon mi fáj jobban az európai lakosságnak.

Az EU-nak egyszerre kell erőt mutatnia az agresszor irányába, és fizetnie a rezsiszámlákat ugyanennek az országnak, ezt a műveletet pedig nehéz hitelesen megvalósítani. Eddig ugyanakkor jól kezelte a helyzetet, az eddigi szankciók gyors, fegyelmezett és határozott bejelentése sokakat meglepett. Sőt elképzelhető, hogy a széthúzásáról, döntésképtelenségéről híres EU-nak pont egy ilyen (szörnyű) esemény kellett, hogy az integráció mélyebb szinten folytatódhasson. Meglátjuk.

Legutóbb az energiamixen belül legkevésbé fájó szén esetében döntött az EU. Könnyebbség az olajhoz vagy gázhoz képest, hogy az klímacélok elérése érdekében már jelentősen visszaszorult Európa szénigénye az egy évtizeddel ezelőttihez képest, valamint az, hogy a szén szállítása megoldható könnyen a tengerentúlról. 2020-ban a teljes európai szénimport a világpiac durván 12 százalékát érte csak el, ennek a 46 százaléka származott Oroszországból. A jelenlegi tervek szerint az orosz import 77 százalékát helyettesítik az év végéig. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy az Ausztráliából vagy Dél-Afrikából ideszállított helyettesítő termék ára legalább a szállítási költséggel, de inkább jelentősen drágább lesz, mint az orosz szén.

Viszont akárhogy is haladnak a szankciókkal az EU-ban, az orosz olaj és gáz esetében sokkal nehezebb lesz bármilyen egységes fellépés, ezekben a kérdésekben sokkal megosztottabb az unió. Részben azért, mert akkora kapacitást kellene hirtelen kiváltani, amelyre nincs megfelelő mennyiségű helyettesítő termék a piacon, részben mert nincs hozzá meg a megfelelő infrastruktúra.

Jelenleg kilenc EU-tagállam támogatja az orosz olaj embargóját, amely összesen 1,9 millió hordó/nap kiesést jelentene, vagyis a teljes orosz import közel felét.

Négy tagállam nem támogatja a szankciók ilyen irányú kiterjesztését, ezeknek az országoknak az importszükséglete a teljes 21 százalékát jelenti. A többi ország jelenleg még nem döntött a kérdésben.

Két út előtt Európa

Érdekesség, hogy a támogatók között ott vannak azok a németek, akik 2021-ben a legtöbb olajat és gázt vásárolták az oroszoktól, jóváhagyták, kivitelezték majd – az utolsó pillanatban félrerántva a kormányt – leállították a már kész Nord Stream (Északi Áramlat) 2 projektet. A németek terve szerint az olaj felét már nyárra, a másik felét idén év végéig lecserélik, a hosszú távú szerződéseken keresztül vásárolt orosz gáz mennyiségét viszont csak 2024-ig tudják a kívánt szintre csökkenteni.

Nehezen elképzelhető, hogy az EU-ban ebben a kérdésben egységes álláspont alakuljon ki. Két racionális lehetőség viszont adott. Egyik, hogy hosszú távon EU-szinten valóban csökkentik az orosz függőséget, magyarul elvégzik (jó sok pénzért) azt a házi feladatot, amit már eddig is el kellett volna. Másik, hogy a 9-14 ország saját hatáskörében már rövid távon is szankciókat vet ki.

A JPM elemzőinek becslése szerint egy teljes EU-szintű olajszankció a Brent típusú olaj árfolyamát hordónként 185 dollár emelheti. Ha úgy számoljuk, hogy a 9-14 tagállam saját hatáskörben dönt a szankció mellett, akkor a teljes import durván 60 százaléka esik ki, és a Brent árfolyama elérheti a 140-150 dolláros hordónkénti értéket.

Az EU tárgyalásokat kezdeményezett az OPEC vezetőivel is, amelyre a hónap közepén Bécsben került sor. A várakozásoknak megfelelően az OPEC hangsúlyozta, hogy nincs rá lehetősége szándéka, hogy az esetleges további szankciók miatt kieső orosz olajkínálatot pótolja, nem növelné a piacra szánt mennyiségét a már háború előtt bejelentett 432 000 hordó/nap növekedésen túl. Ez egyszerre jelzésértékű az EU számára és racionális az OPEC-nek.
OPEC-segítség hiányában a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) újabb 120 millió hordót kínálatot engedne a piacra az országok stratégiai tartalékából a következő hat hónapban a már korábban bejelentett 60 millióval után.

További szankciók esetén azonban mindez kevés lesz.

Az extra kínálat hatására, illetve a kínai lezárások és a gazdasági lassulástól való félelem miatt az olaj árfolyama a háború kirobbanása előtti szintre esett vissza április közepén, újabb lehetőséget kínálva a befektetők számára, akik az olajra kevésbé befektetésként, hanem inkább mint trade tekintenek.

Sokat beszéltünk Európa helyzetéről, de mi a helyzet az oroszokkal? Fogcsikorgatva, de jelenleg megvannak. A Bloomberg szerint napi 4 millió hordóval idei rekordot ért el az orosz tengeren szállított olajexport, egy hét alatt negyedével emelkedve.

A szén esetében vasúton vagy tengeri szállítmányozás útján könnyen új piacra irányíthatják terméküket, és bár ennél az olaj nehezebb és jelentősebb kihívás, ott is megoldhatónak látszik a helyzet. A legnagyobb veszteséget a gáz jelentheti, ahol a nyugat-oroszországi mezőkről csővezeték hiányában nem tudják Kínába szállítani a gázt.

Viszont egészen addig az oroszok biztos kitartanak, amíg India és Kína ilyen mértékben vásárolja a termékeiket, márpedig ezen a téren nem látszik változás.

Sőt India már az idén több olajat vett, mint tavaly egész évben, miután a Brent-Ural diszkont elérte a 35 dollárt.
Ne áltassuk magunkat, hogy az ural nagyságrendileg 70-71 dolláros árfolyama annyira rossz az oroszoknak, miután ez kvázi megegyezik a tavalyi év Brent átlagával, és magasabb 10-12 százalékkal, mint az elmúlt öt év átlagos 63 dollár/hordós árfolyama.

A kérdés valójában az, hogy az esetleges energetikai szankciókat követően Oroszország képes-e új piacokat találni, energetikai termékeire különös tekintettel az olajra és a szénre. A feladat nem lehetetlen, hiszen még a nemzetközileg nagyon erősen elszigetelt Irán és képes olaját értékesíteni.

Ehhez képest a jobb földrajzi adottságokkal rendelkező, tehát például az energiaéhes Kínával közvetlenül határos Oroszországnak messze könnyebb dolga lesz.

Ha pedig lesznek új vevők az orosz nyersanyagokra, akkor a szankciók tényleg pusztán európai öngólnak fognak látszani távolról és közelről is.

Félek újra túlbecsüljük az európai és alábecsüljük az orosz társadalom tűrőképességét, ahogy azt a történelemben már sokszor tettük, és Európa van inkább a 22 csapdájában nem az oroszok.

Tunkli Dániel,
az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója (Concorde Csoport)

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.

The post A 22-es csapdájában ülünk – mi, és nem az oroszok first appeared on Forbes.hu.