:

Egy lépéssel közelebb kerülhetett a Twitter megszerzéséhez Elon Musk

Vasárnap ült le átbeszélni Musk ajánlatát a Twitter vezetősége, és állítólag hajlanak arra, hogy üzletet kössenek a milliárdossal.

Mi történt eddig?

Április közepén jelentette be Elon Musk, hogy részvényenként 54,2 dolláros ajánlatot tett a Twitterre. Ez egyébként 38 százalékkal magasabb összeg az április 4-i árfolyamnál, amelynek értéke 37 milliárd dollár volt, de Musk ajánlata 41 milliárd dollárról szólt.

Musk egyébként már így is 9,2 százalékos részesedéssel bír a Twitterben, ezzel ő a legnagyobb részvényes, de a vezetőséghez nem csatlakozott.

Vasárnapi történések

Több amerikai sajtóinformáció szerint a Twitter vezetősége vasárnap összeült, hogy megvitassa Musk ajánlatát. „A Twitter átgondolja az ajánlatot, lehetséges, hogy a korábbiaknál nyitottabb lesz az üzletre” – ez volt a Wall Street Journal információja vasárnap, és a New York Times is ezt tudta meg a forrásaitól.

Mit mond a Twitter vezetősége?

Egyelőre szűkszavú közleményben kommentálták a lehetséges üzletet. Ebben azt írták, hogy továbbra is gondolkoznak az ajánlaton, és alaposan megfontolják a következő lépésüket. Annyi azonban biztos, hogy Elon Musk már 46,5 milliárd dollárt tett félre a Twitter megszerzésére, ez pedig mindenképpen komoly érv lehet az üzlet megkötésére, és a következő napokban felgyorsulhatnak az események.

Mennyit ér a Twitter?

A Twitter részvényárfolyama jelenleg 49 dolláron áll, ez még mindig alacsonyabb, mint Musk részvényenkénti 54,2 dolláros ajánlata.

Mikor jöhet újabb konkrétum?

A Twitter csütörtökön délután hozza majd nyilvánosságra az első negyedéves üzleti eredményeit. Addig a CNN szerint mindenképpen mondania kell valamit Musk ajánlatára.

Borítókép: Elon Musk Fotó: Heisenbergmedia / Wikimedia

The post Egy lépéssel közelebb kerülhetett a Twitter megszerzéséhez Elon Musk first appeared on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés