:

Milliós spórolás lakáshitel-felvevőként – de hogyan?

Az elmúlt fél évben eltűnt a hosszan fix hitelek felára a rövid referenciakamatok megdrágulása miatt az infláció nyomán. A money.hu szerint mára eljutottunk oda, hogy a piac legolcsóbb ajánlatát a futamidő végéig fix konstrukciók választásával kaphatjuk – írják a Forbes.hu-hoz eljuttatott elemzésükben.

Azok kaphatnak a jövőben a legkedvezőbb – a legkisebb kamat és több ezer forinttal kisebb törlesztőrészlet mellett – kölcsönt, akik a futamidő végéig fix törlesztést választva el akarják kerülni a kamatkockázatot. Megéri a biztonságot választani.

Az infláció felpörgésével a pénzpiacok a pénzromlás mértékét elsősorban a rövid futamidőkön érvényesítik, hiszen hosszabb távon a jelenlegi árszint kevésbé befolyásolja a piacot.

A lakáshitelek tekintetében irányadónak számító pénzpiaci referenciahozamok közül az 5 éves Budapesti Kamatswap Ügyletek (BIRS) tavaly november 11-én került a 10 éves mutató, majd alig 10 nappal később a 20 éves BIRS értéke fölé – írja a money.hu.

Március utolsó napján a bankok már kisebb kamatszint mellett nyújtottak hitelt egymásnak 20 éves időtartamra, mint 10 évre. Erre utoljára közel 8 éve, 2014 augusztusában volt példa.

Októberben egy 20 millió forintos 20 éves piaci lakáshitel esetében több, mint 10 ezer forinttal magasabb, 127 ezer forintos törlesztőrészletet kellett fizetnie annak, aki a kölcsön teljes futamideje alatt fix törlesztést választott, mint annak, aki 10 éves kamatperiódusú hitelre szerződött. A végig fix konstrukció felára közel 100 bázispont volt a kamat tekintetében.

A money.hu adatai szerint a fenti példában szereplő hitel esetében a bankok legjobb ajánlatait összehasonlítva az derül ki:

Aki 5 évre akarja fixálni a hitelének törlesztőrészletét, csak 5,99 százalékos kamat mellett tud kölcsönt felvenni. Ennél 200 bázisponttal olcsóbb kamaton tud kölcsönhöz jutni az, aki 10 évig szeretné, hogy törlesztőrészlete ne változzon.Eltűnt a 100 bázispontos kamatkülönbség a 10 és a 20 éves (végig fix) hitelajánlatok közül.A hosszabban fix TOP-kölcsönök törlesztőrészlete 140 873 forint, ami havonta 2300 forintos megtakarítást jelent az 5 éves kamatperiódus mellett kínált legjobb ajánlathoz képest.A teljes futamidő alatt végig fix kölcsönt választó ügyfél a mai helyzetben több, mint félmillió forintot spórolhat.

Ha a jegybank emel, még nagyobb lehet az előny

Miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa április 26-i ülésén a szakértők prognózisa szerint 100 bázisponttal, 5,4 százalékra emeli az alapkamatot, s az irányadó egyhetes betét kamatában csütörtökön újabb 30 bázispontos emelés, s így 6,45 százalékos szint érkezhet, a money.hu szakértői szerint néhány héten belül a végig fix hitelek kamata markánsan elválik majd a 10 éves kamatperiódussal rendelkező hitelekétől.

Ekkortól egyértelműen a végig fix konstrukciók számítanak majd a legolcsóbb megoldásnak. Választásuk akár milliós spórolást jelenthet előretekintve a teljes hitelköltségben.

Jó hír a kamatstoposoknak is

Ezt a lehetőséget használhatják ki a kamatstopból kilépni szándékozó ügyfelek is. Egyszer és mindenkorra maguk mögött hagyhatják a változó kamatozás okozta bizonytalanságot. A hitelcserét választó ügyfelek törlesztőrészlete a kilépéskor várt 30-40 százalék helyett 10-20 százalékos mértékben emelkedhet.

Borítókép: devenyipisti // Pixabay

The post Milliós spórolás lakáshitel-felvevőként – de hogyan? first appeared on Forbes.hu.