:

Egyre népszerűbbek itthon az elektromos autók

Egyre népszerűbbek itthon az elektromos autók

Jelentősen nőtt az elektromos autók népszerűsége a magyar lakosság körében, ma háromszor annyian vásárolnának elektromos meghajtású autót mint négy éve – mutat rá a Robert Bosch Kft. megbízásából, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített reprezentatív felmérés. Noha a magántulajdonban lévő személygépkocsik túlnyomó többsége továbbra is benzin-, illetve dízelüzemű, 2018 óta érdemben nőtt az alternatív hajtású autók száma.

A felmérés szerint a magántulajdonú alternatív meghajtású autók aránya a korábbi 1 százalék körüli értékéről 5 százalékra emelkedett.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyar gépjárműparkban már 100 autóból 5 alternatív hajtású, azaz gázüzemű, elektromos, hibrid vagy plug-in hibrid. A magyar autóállomány háromnegyede – 63 százaléka – továbbra is benzines, de 19 százalékkal kevesebb ilyen autó fut az utakon, mint négy évvel ezelőtt. Eközben a dízel meghajtású autók részaránya 15 százalékkal, a 2018-ban mért 17 százalékról 32 százalékra emelkedett.

A Bosch legutóbbi, 2018-ban készült kutatásához képest az elektromos autók vonzereje egyre nagyobb a teljes lakosság körében. A válaszok azt mutatják, hogy ma ugyanannyian vennének elektromos meghajtásút (27 százalék), mint hibrid és plug-in hibridet (27 százalék), és szinte ugyanennyien választanák a benzines autót (26 százalék), míg a megkérdezettek csupán 9 százaléka vásárolna dízelt. Összességében az elmúlt négy évben az elektromos autók iránti érdeklődés több mint a háromszorosára nőtt, és a dízelüzemű gépkocsik népszerűsége csökkent a legnagyobb mértékben, 50 százalékkal.

Az elektromos autó választása melletti legfőbb érv a környezetkímélő közlekedés – az ilyen autóra nyitott válaszadók 72 százaléka említette ezt –, de szintén fontos szempontként jelent meg az olcsóbb fenntartás, valamint a halk működés is. A teljes lakosság körében ugyanakkor a közlekedési mód megválasztásának elsődleges szempontja a kiszámíthatóság, majd ezt követi a kényelem, az alacsony fenntartási költség és a környezetvédelem.

Birkás Péter további cikkei A Yettel kompenzálja ügyfeleit a hétvégi üzemzavar miattSebezhetőek a Lenovo laptopok, érdemes frissítenie, ha ilyen márkájú gépe vanMegvannak a PlayStation Plus májusi ingyen játékai

The post Egyre népszerűbbek itthon az elektromos autók first appeared on 24.hu.